Október elsejétől a marosvécsi várkastély visszakerül a Kemény János-örökösökhöz. Amint a család képviselője, Nagy Kemény Géza megerősítette, ezen a napon veszi majd át a kastély kulcsát Pokorny Lászlótól, a kiköltöző kórházotthon igazgatójától.
2014. augusztus 27., 16:492014. augusztus 27., 16:49
2014. augusztus 27., 16:562014. augusztus 27., 16:56
A megyei társadalombiztosítási és gyermekvédelmi igazgatóság által itt működtetett neuropszichiátriai kórházotthon számára új épületeket emeltek a kastély melletti területen, az új helyszínen már annyira előrehaladtak a munkálatok, hogy át lehet költözni.
Az örökös Kemény család képviselője, Nagy Kemény Géza portálunknak elmondta, a hír igaz, valóban október elsejére időzítették az átadást a kórház-otthon igazgatójával, Pokorny Lászlóval. Azzal kapcsolatban, hogy a család mit szándékszik kezdeni az épülettel, elmondta: „Az a tervünk, hogy egy összmagyar kulturális központot hozzunk létre itt, hisz ennek igen jó előzményei vannak, elég, ha nagyapám, Kemény János író mecénás tevékenységére, meg a Helikon-találkozókra gondolunk. Sikerült meggyőznöm a család valamennyi tagját, hogy ez a méltó felhasználási mód elődeink emlékéhez. Tudom, nem könnyű egy ilyen intézményt fenntartani, de úgy véljük, minden erőfeszítést megér a kísérlet, hogy nagyapán nyomdokain haladjunk tovább.”
Elmondta még, hogy egészen pontosan nem körvonalazódott még a majdan itt zajló tevékenység, de a Lezsák Sándor által működtetett lakiteleki népfőiskolát tekintenék modellként. „Egy kicsit hasonlítana arra is, amit Teleki Kálmán művel Gernyeszegen” – tette még hozzá Nagy Kemény Géza, de fontosnak tartotta megjegyezni, hogy lényegében egyiknek sem lesz az utánzata, ők önfenntartó létesítményben gondolkodnak, mert egy ekkora épület és ilyen program fenntartása anyagi erőforrások megszerzését is feltételezi. Konferenciákat, de táborokat is szerveznének itt, kialakítanának egy szoborparkot, mindenféle kulturális megnyilvánulásnak adnának helyet. Az sincs kizárva – mondta – hogy a román nyelvű kulturális megnyilvánulásoknak is helyet adnának, hisz ezáltal hozzásegítenék a román anyanyelvű művészetkedvelőket, hogy jobban megismerjék és megértsék a magyar kultúrát.
Egy dolog biztos – mondta Nagy Kemény Géza. „Nem lesz itt szálloda, kocsma, mert ez nem méltó elődeink emlékéhez. Annak ellenére, hogy sokan mondták, működtessük szállodaként, vendéglőként a kastélyt, erre a család érthető okokból nemet mondott”– magyarázta. Hogy egészen pontosan mi és hogyan alakul majd, az az átadás után fog kikristályosodni.
A Maros Megyei Társadalombiztosítási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője, Schmidt Lóránd is közölte, hogy az átadásra vonatkozó protokollum megköttetett. Azért nem kerül sor korábban az átadásra, mert még meg kell építeni az új kórházotthoni egységekhez a 170 méteres felvezető utat. Ennyi maradt még az építkezésből. Ők a maguk részéről igyekezni fognak, hogy betartsák a megegyezésben szereplő október elsejei határidőt.
Üröm az örömben, hogy a várkastéllyal együtt a család nem kapta vissza a hozzá tartozó melléképületeket is.
A kastély története
A várkastély nyolcszáz éves múltra tekint vissza. A közlében volt egy vár, amit II. András király elvett a felsége, Gertrudis meggyilkolásában részes Kacsics Simontól, s Dénes tárnokmesternek adta. Innen került a Losonczy Bánffyak őseinek tulajdonába. Többszöri tulajdonoscsere után a 1527-ben Werbőczyhez került, aki itt írta a Hármaskönyvet (Tripartitum). II. Rákóczi György adta a várkastélyt Kemény Jánosnak (a későbbi fejedelemnek) 1648-ban. Ettől kezdve folyamatosan Kemény-birtok volt egészen a 300 évvel később bekövetkezett államosításig. Utolsó tulajdonosa báró Kemény János, az irodalomszervező és mecénás volt. Az állami tulajdonba vétel után a kastély sorsa ugyanaz volt, mint a többi főúri épületé – javait széthordták, állagmegóvását elhanyagolták.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!