Fotó: Boda L. Gergely
Azért nem tudott részt venni a vidrátszegi repülőtér PR-es állására kiírt versenyvizsgán a korábbi, az igazgatóval kiengesztelhetetlen nézeteltérésbe keveredett, majd felmondott PR-es, mert ajánlást kellett volna benyújtani korábbi munkahelyétől, azaz a repülőtértől. Kucifántos munkajogi ügy a légikikötőnél.
2016. augusztus 03., 17:412016. augusztus 03., 17:41
A bírósághoz fordult a vidrátszegi Transilvania repülőtér egyik volt alkalmazottja azzal a kéréssel, hogy elnöki rendeletben függessze fel a légikikötőnél közkapcsolati munkakörre kiírt versenyvizsgát az új vezetőtanács kinevezéséig.
A marosvásárhelyi repülőtér egykori PR-osa a sajtónak is továbbította azt a perfelvételi kérelmet, amelyben a tisztségre kiírt versenyvizsga felfüggesztését kérte. Arra hivatkozik ugyanis, hogy a júliusi jelentkezés során őt indokolatlanul kizárták.
Az ügy érdekessége, hogy a versenyvizsga kiírásának egyik pontjában a légikikötő vezetősége azt kérte, hogy a jelentkező mutasson be „ajánlást a jelenlegi vagy a legutolsó munkahelyéről”, ennek pedig Monica Hărmănescu nem tett eleget, éppen azért, mert 2015. szeptember 10-én be kellett nyújtania a felmondását, a reptér vezetőtanácsának akkori alelnöke, Luminița Gherendi „morális zaklatását és nyomásgyakorlását követően”. Erről az esetről tavaly ősszel beszámolt a sajtó, hiszen ebből az ügyből – amelyet a reptér alkalmazottai közül többen állítottak és alátámasztottak – bírósági per lett, amely a 428/2016-os polgári ítélettel ért véget.
„Amennyiben ajánlást kértem volna az utolsó munkahelyemről (ugyanattól a repülőtértől, amelynél a PR-es állás megpályázásához az ajánlásra szükség volt – szerk. megj.), biztosan nem kaptam volna meg az intézmény képviseletét jelenleg ellátó ideiglenes vezetőtanácsi elnöktől, Luminița Gherenditől. Nem értem, miért olyan sietős kiírni a versenyvizsgát erre a munkakörre olyan körülmények között, hogy napokon belül a megyei tanács új vezetőtanácsot nevez ki a reptér élére” – érvel panaszában Monica Hărmănescu, hozzátéve, hogy talán a vezetőtanács ideiglenes elnökének (aki a PNL – Nemzeti Liberális Párt tagja) politikai érdeke húzódhat meg a „sürgősség” mögött, hogy hozzá „lojális” személy foglalja el a közkapcsolati felelős munkakört.
Monica Hărmănescu azt kérte a bíróságtól, hogy az ügy sürgősségét figyelembe véve még a versenyvizsga lezárulta előtt, bírói rendelettel kötelezze a repülőtér vezetőségét a procedúra felfüggesztésére.
Megkeresésünkre a Transilvania repülőtér vezetőtanácsának ideiglenes elnöke, Luminița Gherendi elmondta, Monica Hărmănescut azért nem fogadták a versenyvizsgára, mert a második kiírásra nem nyújtotta be a jelentkezési iratcsomóját. Ami pedig Monica Hărmănescu tavalyi felmondását illeti, azt az egykori alkalmazott nyújtotta be – és mint ilyen, ez egy egyoldalú jogi lépés –, és az akkori igazgató, Vladimir Vasilescu elfogadta. Luminița Gherendi hozzátette, a repülőtér megkapta a perkezdeményezésről szóló értesítést, és ezt aláírás mellett a versenyvizsgára jelentkezők is tudomásul vették. Ez azért fontos, mert amennyiben a bíróság megállapítja a jogsértést, akkor valószínűleg a versenyvizsgát is érvényteleníti, és elrendeli az újbóli kiírást, tehát ezzel tisztában kellett lenniük a jelentkezőknek. A bíróság augusztus 25-én tárgyalja az ügyet.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!