A várakozással ellentétben csütörtökön a megyei tanácsosok nem módosították a Transilvania Nemzetközi Repülőtér költségvetését, ráadásul Peti Andrást sem nevezték ki a légikikötő élére.
2016. július 28., 17:482016. július 28., 17:48
Semmi újat nem hozott a Maros megyei önkormányzat csütörtöki tanácsülése a vidrátszegi repülőtér ügyében. Az eredeti elképzelés szerint a képviselőknek rá kellett volna bólintaniuk a reptér leköszönt vezetősége által kért költségvetés-módosításra, a kérdés azonban az utolsó pillanatban lekerült a napirendről.
Ezt nem hagyta szó nélkül az ellenzékbe került Nemzeti Liberális Párt (PNL), melynek tanácsosa, Nadia Raţă azzal fenyegetőzött, hogyha Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke nem hajlandó a légikikötő pénzügyeiről tárgyalni, alakulata nem fogadja el a napirendet. A PNL-s tanácsos szerint amennyiben a testület nem módosítja a reptér idei büdzséjét, nem lesz mikor és miből beszerezni azt a tűzoltóautót, amelynek hiányát az Országos Repülési Hatóság is nehezményezte. Raţă szerint könnyen megeshet, hogy amennyiben októberig nem érkezik meg Vidrátszegre a jármű, a repülőtér elveszíti a működési engedélyét.
Péter Ferenc önkormányzati elnök azzal próbálta nyugtatni az ellenzéket, hogy a tanácsnak esze ágában sincs lemondani a szükséges beruházásokról, csak egyhetes türelmet kért, mondván, hogy kollégáinak nem sikerült alaposan áttanulmányozni a reptér régi vezetőségének a javaslatát. Azonban még így sem sikerült jobb belátásra bírnia a hat PNL-s tanácsost, akik nem voltak hajlandók elfogadni – az egyébként nélkülük is megszavazott – napirendet.
Értesüléseink nem lenne feltétlenül indokolt a tűzoltóautó beszerzése, annál is inkább, mivel a reptér már rendelkezik két hasonló járművel. A szakemberek szerint ugyanakkor érthetetlen, hogy a régi vezetés – és vele együtt a liberális párt – miért nem tartotta fontosnak a jégtelenítő gép megvásárlását, amelyre az eredeti költségvetésben már volt pénz szánva.
Nem történt előrelépés az igazgatói tisztségre kiírt versenyvizsgát megnyerő Peti András kinevezése körül sem. Az érintett érdeklődésünkre elmondta, hogy a pénzügyminisztérium még nem láttamoztatta azt az okiratot, melynek alapján a reptér tulajdonosa, a megyei önkormányzat kinevezheti a Transilvania élére. Kérdésünkre, hogy a szaktárca meddig húzhatja az időt, Peti csak annyit mondott, hogy „Romániában vannak törvények, de semmi nem biztos”.
Amennyiben lesz előrelépés a két kérdéskörben, a megyei önkormányzat vezetősége nem várja meg augusztus végét, már a jövő hónap elején rendkívül tanácsülést hív össze.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!