
Fotó: Gligor Róbert László
Milyen tervekkel, elképzelésekkel vágtak neki az idei évnek a nyárádmenti önkormányzatok? – körképünkben erre kerestük a választ. Bár az elöljárók felsorolták a megoldásra váró problémákat, szinte mindenütt hozzátették: ha a költségvetési keretek megengedik, vagy ha lesz pályázati támogatás.
2016. január 27., 18:252016. január 27., 18:25
Az ivóvíz- és szennyvízhálózat tekintetében Nyárádszereda van a legszerencsésebb helyzetben, hisz már a háztartások rácsatlakoztatásán dolgoznak. Míg az előző évben csak annyit dolgozott a kivitelező, amennyi pénze volt a városnak, most fordult a helyzet: sikerült pénzalapot biztosítani, és ezután annyit fizetnek ki, amennyit csak el tud végezni a cég, akár több munkaponton is – tudtuk meg Tóth Sándortól. Jedd is befejezte az ivóvíz bevezetését, itt is folytatni kell a rácsatlakozásokat, és nagyon fontos, hogy ebben az évben átvegye a hálózatot az Aquaserv vízszolgáltató. Máris újabb feladatokat tűztek ki célul: megtették az első lépéseket a csatornahálózat kiépítésére, megpályázták a Környezetvédelmi Ágazati Operatív Program kiírását – jelezte Bányai István.
Koronkában kivitelezési terv készült a csatorna- és vízhálózat bővítésére négy utcában, további három utcára is készül a terv, s ha az időbe és pénzbe belefér, ki is viteleznék ezeket még ebben az évben – reménykedik Takács Olga, a település polgármestere, megjegyezve, hogy készül a kivitelezési terv a székelybósi csatorna- és vízhálózatra is.
Nyárádremete pályázatot nyújtott be a községi csatornahálózat egy részének kiépítésére, amelyre egymillió eurót remél szerezni – értesültünk Magyari Pétertől, míg a nyárádkarácsoni elöljáró, Ferenczi György elmondta: ők is a szennyvízcsatornázásra nyújtottak be pályázatot, a vízhálózatra nem tudtak, mert csak a fővezeték megy át a községen.
Idén Nyárádszeredában elkezdik a járdák újjáépítését azokon a részeken, ahol már befejezték a bekötéseket. A település két főútjának mindkét oldalán dolgoznak majd, ott is, ahol eddig nem volt járda. Jedden és Nyárádkarácson községben is folytatódik a járdaépítés, Koronkában is megoldanák ezt a kérdést három utcában.
Úgy tűnik, az oktatási infrastruktúrát sem hanyagolják el a polgármesterek: a Nyárádszeredához tartozó Demeterfalván befejeznék az intézmény bővítését és felújítását, ugyanígy a székelytompait is. Jedden az óvodát bővítenék, Koronkában az új lakónegyedben van szükség egy óvodára, de itt területet is kell vásároljon az önkormányzat.
Nyárádmagyarós vagy a helyi, vagy a torboszlói iskola épületén végeztet tetőzetjavítást, és cserélteti ki a nyílászárókat – tervezi Kacsó Antal polgármester. A remetei vezetők a Regionális Operatív Program kiírását várják, hogy pályázhassanak a helyi iskola felújítására és napközi építésére. Ugyanebből a pénzalapból remél támogatást Karácsony Károly polgármester is, hogy Nyárádgálfalván teljes felújítást és bővítést eszközöljenek az iskola épületén. A nyárádkarácsonfalvi és somosdi általános iskolák mellé egy-egy sportterem kialakítását tervezik, de napközi építésére is pályáznának. A remetei iskola mellé is kellene a tornaterem.
Az utak, utcák korszerűsítése is aktuális kérdés minden településen. Szeredában a tavalyi év végén leaszfaltozták a négy legnagyobb mellékutcát, Magyarós pályázati támogatást vár, hogy korszerűsítse a Selyébe vezető utat, ugyanúgy a Nyomát-Gálfalva-Nagyadorján útra is pénz kellene. Jedden is szükséges az utcák burkolása, Koronkában egyet meg is oldanak az idén, újabb kettőre készül a terv. Ugyancsak idén befejezik a Vármezőbe vezető út korszerűsítését.
Egyebekre is kellene pénz
A nagy beruházások mellett számos apróbb elképzelés is volna: Folyfalván, Vármezőben és Nagyadorjánban fel kellene újítani a kultúrotthont, Mikházán egy új művelődési otthonra volna szükség, Demeterfalván és Szentannán elkezdik a kultúrotthonok hőszigetelését. Magyaróson Nyárád-szabályozást szeretnének végezni az új műút mentén, hogy megvédjék azt a parteróziótól, míg Szereda autót vásárolna a szenny- és ivóvízhálózat tisztítására, karbantartására. Koronkában a polgármesteri hivatal udvarát rendeznék, bekameráznánk a községet, bővítenék a közvilágítást, Székelybósban pedig korszerűsítenék, ugyanitt játszótér is kellene. Jedden sportbázist létesítenének, bővítenék a községháza épületét, Szeredában parkolót építenének a Nyárád mellett, és megpályáznák a kórház feljavítását is. Tompán megépítenék a ravatalozót, a köszvényesit befejeznék, és elkezdenék a mikházit, gálfalvit, ugyanígy a Magyaróshoz tartozó falvakban is.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
szóljon hozzá!