Nem marad fesztivál nélkül a segesvári óváros

A romániai nemzeti kisebbségek közötti párbeszéd elősegítése: ez a célja a Segesváron 14. alkalommal sorra kerülő interetnikai fesztiválnak.

Antal Erika

2016. augusztus 16., 18:142016. augusztus 16., 18:14

Augusztus 18. és 21. között a segesvári várba hatszáznál is több résztvevőre számítanak, mintegy húsz etnikai kisebbség képviselőjére, akiknek a szervezők lehetőséget biztosítanak az ismerkedésre, a párbeszédre – mondta Koreck Mária, a Divers Egyesület elnöke.

„Eddig jöttek a csoportok, színpadra léptek, előadták a műsorukat és indultak is haza. Ez az idén másként lesz, mindenkit arra biztattunk, töltsék itt az egész időszakot, tekintsék meg egymás előadását, beszélgessenek” – fogalmazott Koreck Mária, akitől megtudtuk azt is, hogy a résztvevők szállás- és az étkezési költségeit a szervezők fedezik, nekik csak az utazásukról kell gondoskodniuk.

A csütörtökön kezdődő rendezvényen a néptánc- és népzene előadások mellett kerekasztal-beszélgetésekre várják az érdeklődőket, az idei fő téma a vallás lesz, a különböző vallások egymásra gyakorolt hatása – hívta fel a figyelmet Koreck. Ugyanakkor szó esik kultúráról, nemzetiségek együttéléséről, társadalmi kérdésekről is. A szervezők Románia legnagyobb interetnikai fesztiváljának tartják az eseménysorozatot, amely szerintük igazi ünnepe az itt élő nemzeti kisebbségeknek.

A meghívottak között vannak  a cseh, ukrán, roma, török, szerb, örmény, rutén, zsidó, olasz, bolgár, horvát, szlovák, tatár, német, albán, lengyel, macedón, lipován, orosz, görög, magyar és a román közösségek képviselői. Tavaly több mint nyolcszáz résztvevő válaszolt a szervezők meghívására, a látogatók száma pedig elérte a 15 ezret.

Az idei fesztivál nem kereskedelmi, de nem is politikai jellegű, hanem kimondottan civil – hangsúlyozták a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán