Fotó: Boda L. Gergely
Távozik a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium éléről a rangos középiskola és a vele társbérletben működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium közötti botrányt kirobbantó igazgató és aligazgató.
2016. augusztus 30., 20:072016. augusztus 30., 20:07
Andreea Năznean és Maria Motorga korábban harcias nyilatkozatokkal szították a kedélyeket, azt állítva, hogy az épület tulajdonosának, a katolikus egyháznak és a tanfelügyelőségnek a célja hosszú távon az Unirea felszámolása.
A Constantin Brancuşi Építészeti Szakközépiskola dísztermében tartotta meg kedden a tanfelügyelőség a szokásos tanévkezdéssel kapcsolatos gyűlését, amelyen jelen voltak a megye tanintézeteinek igazgatói és aligazgatói, illetve az oktatási szakszervezetek képviselői is. Ugyanitt jelentették be az intézményvezető-cseréket is, többek között azt, hogy lemondott az Unirea Főgimnázium igazgatója és aligazgatója.
A gyűlést Lucian Goga, Maros megye prefektusa nyitotta meg, majd köszöntő beszéde után távozott is a teremből. Maros megye főtanfelügyelője, Ștefan Someșan a 2016/20-as sürgősségi kormányrendeletre hivatkozva jelentette be nyilvánosan is, hogy megyénkben tíz iskolaigazgatónak, illetve aligazgatónak kell lemondania állásáról, mert nincs felsőoktatási végzettsége. Többek között a marosvásárhelyi Tudor Vladimirescu Átalános Iskola aligazgatója, a Ion Vlasiu Szakközépiskola vezetője, a radnóti, a sármási vagy a szászkézdi általános iskolák igazgatóitól kell megválniuk az új törvény szerint. Öt olyan iskolaigazgatótól is búcsút vettek, akik nyugdíjba mennek idén, többek között a marosvásárhelyi Európa Általános Iskola aligazgatójától, Sebestyén Máriától – tudtuk meg a gyűlésen. Számos tanintézményben még nincs új igazgató kinevezve, a megüresedett állásokat ugyanis az október 12-ei írásbeli versenyvizsga eredmények alapján foglalhatják el a jelentkezők.
Az Unirea Főgimnázium igazgatója, Andreea Năznean, illetve az iskola aligazgatója, Maria Motorga is benyújtotta lemondását – tudtuk meg a gyűlésen a főtanfelügyelőtől. A hír azért érdekes, mert néhány hónapja robbant ki az Unirea Főgimnázium és az ugyanabban az épületben működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium között egy teremhasználati vita.
Az Unirea lemondott néhány magyar osztályáról, ezeket a tantermekkel együtt átvette a szintén az épületben működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium. Közben az Unirea – a gyereklétszám csökkenésétől tarva – román tannyelvű osztályokat indított a magyar osztályok helyett, amelyeket nincs hová elhelyezzen. A két intézmény közötti félreértés mára politikai színezetet is kapott. A főgimnázium igazgatója, Andreea Năznean akkor elmondta, hogy inkább csak félreértés történt a két intézményvezető között, nem beszélhetünk konfliktusról, ám szerinte Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója túllépte a hatáskörét azzal, hogy másként értelmezte azt a konvenciót, amelyet közösen írtak alá.
Akkor viszont még nem volt szó arról, hogy Năznean lemond igazgatói állásáról. A bejelentés után megkeresésünkre a tanintézet volt igazgatója elmondta: azért nyújtotta be lemondását, mert nem érezte, hogy támogatná őt az általa felvtett ügyben a tanfelügyelőség vagy a helyi tanács. „Nem tudom, hogy a következő iskolavezetőt támogatják-e majd ebben vagy sem” – jegyezte meg Năznean. A következő iskolaigazgató, Aurora Stănescu már meg is kapta kinevezését, ő eddig az iskola román szakos tanárjaként tevékenykedett, s szeptember elsejétől vezetheti a tanintézményt – tudtuk meg.
Mi vezetett a lemondáshoz?
A nyilvánosság számára először július elején derült ki, hogy nincs minden rendben a két iskola közötti kommunikációban, amikor az Unirea Főgimnázium vezetősége sajtótájékoztatott hívott össze, azzal vádolva a katolikus iskolát, hogy az előzetes egyezményben foglaltakon túl, önkényesen két osztályterem kiürítését várják el a főgimnáziumtól. Andreea Năznean igazgató szerint azok között, akik szóban a B épületszárny teljes kiürítésére szólították fel az Unireát, Borbély László képviselő is ott volt.
Claudiu Maior, Marosvásárhely polgármesterének főtanácsadója július 5-én látogatást tett az intézményben, s arról biztosította az összegyűlt szülőket, hogy nem ürítik ki az osztályokat. „Ha Borbély még idejön és fenyegetőzik, tegyenek bűnügyi feljelentést” – biztatta a Zi de zi című napilap szerint Maior a szülőket. Július 11-én Lucian Goga prefektus kezdeményezésére leültek tárgyalni a felek. Ennek végén a kormánybiztos azt nyilatkozta, hogy egyetértettek abban, hogy betartják az egyezményt, s a két osztálytermet nem kell kiürítse a B szárnyban az Unirea. A nézeteltérés okát a prefektus részben abban látta, hogy a korábbi tárgyalásokon nem vett részt az egyik fél, vagyis a katolikus egyház képviselője.
A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis egyre-másra jelentek meg a néha harcias, az Unirea intézményét megvédő román, többnyire a PNL berkeiből érkező nyilatkozatok. Egy újságcikkben (zidezi.ro, július 25.) Andreea Năznean igazgató és Maria Motorga aligazgató nem kevesebbel vádolta a Római Katolikus Státust és a tanfelügyelőséget, hogy hosszú távú céljuk az Unirea Főgimnázium felszámolása.
A marosvásárhelyi városháza szakosztályának az iskolák ügyeivel foglalkozó aligazgatója ugyancsak a Zi de ziben ugyanaznap pontosító jellegű interjúval jelentkezett, amelyben leszögezte: húsz évig még biztosan a Mihai Viteazul utcai ingatlanban fog működni az Unirea, a katolikus iskola pedig, ha akar, száz osztályt is indíthat, de nem abban az épületben. Augusztus 9-én Borbély László is interjút adott a Zi de zinek az ügyben, ahol cáfolta, hogy a katolikus iskola „ki akarta volna dobni a román iskolásokat a kis épületből”. Mivel abban az épületben (ti. a B szárnyban – szerk. megj.) eleve az Unireához tartozó magyar osztályok működtek, amelyeket átvett a katolikus iskola.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!