Fotó: Boda L. Gergely
Egy hét múlva becsengetnek az iskolákban, és megnyitják az óvodák kapuit is. A tanévkezdést a szülők pénztárcájukon is megérzik, főként az alacsony jövedelmű családokban, ahol akár több iskolás korú gyerek is van. Utánanéztünk, mennyibe kerül Marosvásárhelyen a tanévkezdés idén.
2016. szeptember 05., 12:562016. szeptember 05., 12:56
2016. szeptember 05., 13:052016. szeptember 05., 13:05
Iskolától, évfolyamtól, tanítótól és természetesen a szülők pénztárcájának vastagságától is függ, hogy mennyit költ egy család tanévkezdéskor. A legtöbb tanító figyel arra, hogy ez ne legyen túlságosan megterhelő, és annak ellenére, hogy a tanulásra fordított költségek előbb-utóbb megtérülnek, a gyerek iskolakezdése néhány száz lejbe úgyis belekerül.
Van olyan kisiskolás osztály, ahol a tanterem felújítására, bútorzatára és technológiai felszerelésére is költeni kell, ugyanis az elsősök már digitális tankönyveket kapnak, tehát képernyőre, TV-készülékre is szükségük lehet az egy-négy osztályosoknak. Ezenkívül a szülők közösen veszik meg a krétát, vízfestéket, ragasztót, nedvestörlőt, papírzsebkendőt, WC-papírt. Általában összepótolnak, és a tanítóra bízzák ezeknek kiválasztását – tudtuk meg a részleteket László Gabriella tanítónőtől, akinek idéntől negyedik osztálya van a marosvásárhelyi Romulus Guga Általános Iskolában.
A nulladik osztályosoknak még nincs szükségük tankönyvekre, egy összevont munkafüzetből tanulnak minden tantárgyat, de ez belekerülhet akár 50-90 lejbe is. Van olyan előkészítős tanító, aki egy példányt vesz meg, és oldalanként fénymásol belőle a gyerekeknek, van, ahol megveszik a szülők külön-külön. De arra is volt példa, hogy nem minden szülő tudta megengedni gyerekének a munkafüzetet, ezért a tanító vette meg, és a közös osztálypénzből visszaadták neki a pénzt. Az óvodát kezdő gyerekek szülei is számíthatnak legalább 100 lejes „beugróra”, de van, ahol ennek háromszorosa az az összeg, amit félévenként összepótolnak a szülők a különböző fogyótermékekre: WC-papír, szappan, kréta, gyurma, ragasztó, színes lapok. Ehhez jön még a napi étkezés ára, amely hozzávetőleg 9 lej, és a napközis programmal működő óvodákban fizetni kell.
Évfolyamtól függően akár öt-hét füzetre is szüksége lehet a diáknak, de tollra, tolltartóra és táskára is kell költenie a szülőnek. A füzetek minősége, márkája változó, egy 24 oldalas füzetnek egy lejnél kezdődik az ára, de ennek kétszeresét is kifizetheti a szülő. Tolltartót vásárolhat 5 lejért, de akár 150 lejt is költhet erre – igaz, ez már a tollakkal, ceruzákkal felszerelt változat. Iskolástáskát szintén lehet kapni 10-15 lejért, de többszáz lejest is választhat a szülő. A táskánál érdemes figyelembe venni a pántok vastagságát, kényelmét, mert a túl vékony pánt igencsak megterheli a kisgyerekek vállát, hátát.
Számos nagyáruháznak, de a kisebb papír-írószerboltoknak is vannak olyan iskolakezdő csomagjaik, amelyek tartalmazzák a szükséges füzeteket, tollakat, tolltartót és táskát, ezeknek ára is változó: 200 lej és 600 lej között mozog. Nemcsak a boltok polcai, de az internetes webáruházak is megteltek a tanévkezdéshez szükséges – és kevésbé szükséges, de mutatós – darabokkal. A választék nagy és színes, a családok költségvetése viszont legtöbb esetben korlátozott.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
szóljon hozzá!