Mit terveznek az először megválasztott marosszéki községvezetők?

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A helyhatósági választások lecsengtek, a polgármesterek megkapták a törvényszéki végzéseket, és elfoglalhatták székeiket a települések élén. Vidéki körképünkben arról kérdeztük néhányukat, melyek a legsürgősebb teendők, amelyre figyelniük kell.

Gligor Róbert László

2016. július 20., 17:572016. július 20., 17:57

Szováta élére fiatal polgármestert választottak Fülöp László Zsolt személyében. Az új elöljáró szerint rendezett várost hagyott hátra Péter Ferenc, de vannak megoldásra váró feladatok. Egyelőre a munkatársakkal és a teendőkkel ismerkedik az új városvezető, de már körvonalazódnak a teendők: folytatni kell az elkezdett projekteket, és újak is vannak tervezési szakaszban, ezeket is meg kell sürgetni. Ugyanakkor megpróbálja kialakítani a munkacsapatot úgy, hogy új projektekre is tudjanak figyelni. Már meg is vannak azok az irányvonalak, amelyeket meg kell erősíteni. Annak ellenére, hogy a városban vannak más jól működő iparágak is, a polgármester szerint a turizmus lesz az elkövetkező időszakban is a fő ágazat.

Rengeteg feladat vár megoldásra Jedden

Alpolgármesteri székéből lépett Jedd község élére Bányai István. A fiatal községvezető kifejtette:  vannak a tervei, amelyeket a helyi tanács elé terjeszt a prioritások megállapítása érdekében. Azt azonban elmondta: javasolni fogja, hogy elsőbbséget kapjon a szennyvízhálózat előtanulmányának elkészítése és a községháza kibővítési terve. Ez utóbbit már idén szeretné elkezdeni, ha sikerül, akkor kormányalapból szereznének rá fedezetet, ha nem, akkor helyi források felhasználásával lépnének a kérdésben. Már azonosítottak pályázati lehetőségeket a kultúrotthonok felújítására, de egy összetett szociális projektben is gondolkodnak. Aszfaltozás egyelőre nem lesz, amíg a csatornahálózat ki nem épül. Sok apróbb kérdés is megoldásra vár, mint például a helyi rendőrség megalakítása.

Telekelés, letérő sáv a prioritás Koronkán

Takács Szabolcs István is alpolgármester volt az elmúlt időszakban, újonnan lett Koronka elöljárója. Legnagyobb akadálynak a közterületek jogi helyzetének tisztázását, telekelését tartja, mert ennek hiánya akadályozza a befektetéseket. Ugyanakkor fontos lenne egy letérő sávot kiépíteni az E60-as nemzetközi úton, hisz a „régi faluba” való betérés igen balesetveszélyes a forgalom miatt. Jelenleg folyik a járdaépítés az Akác utcában, most fejezték be az Új utcát, továbbá szeretnék az Új utcától az általános iskoláig megoldani a sáncok kibetonozását és egyforma bejáratok, hidak kiépítését, s ezzel párhuzamosan tervezik a központ arculatának rendezését is. Az Erdő utcában víz- és csatornarendszer épülne, ha sikerül dűlőre jutni a marosvásárhelyi városházával, az Orgona utca aszfaltszőnyeget kapna, ha sikerül a telekeltetést és a területrendezést megoldani.

Járdagondok Sóváradon

Bíró Csaba jól ismeri Sóvárad gondjait, hiszen eddig ő is alpolgármesterként dolgozott a községházán. Önerőből és közmunkával szeretnék az iskolakezdésig a falu főutcája mentén megoldani a járdásítást, a valaha létezett járdarészek helyettesítését, hogy a gyerekeknek ne kelljen a forgalmas úttesten közlekedniük. A földtulajdonok visszaállítása is nagy gondot, feladatot jelent. Amikor a község még Szovátához tartozott, Sóváradra nem figyeltek a földtörvények alkalmazásában. Sokan figyelmeztetik, hogy nagy fába vágja a fejszéjét, de ezt a kérdést a községben végre meg kell oldani. Ő maga tagosításban gondolkodik.

Új és régi helyettesek

A helyi tanácsok megalakulása után mindenhol sikerült első vagy második nekifutásra megszavazni a polgármesterek helyetteseit is. Nyárádmagyaróson Ozsváth István, Nyárádgálfalván Török Gáspár, Ákosfalván Nagy Dalma Imola, Jedden Orbán Sándor, Koronkán László Sándor, Szovátán Kiss Ferenc, Sóváradon Tóth Árpád, Makfalván Tarr Mihály, Nyárádszeredában Novák Vilmos, Székelyberében Kacsó Ferenc személyében lesznek új alpolgármesterek. Több településen ugyanazok maradnak a községvezető helyettesei a következő négy évben is: Nyárádremetén Szász Levente, Székelyhodoson Orbán Sándor, Csíkfalván Varga Ervin, Backamadarason Nagy György, Nyárádkarácsonban Szaló Antal, Lukafalván Dombi Ferenc, Balavásáron Koncz Csaba, Gyulakután Takács Kálmán, Erdőszentgyörgyön Tar András, Kibéden Orbán Sándor, Kerelőszentpálon Antal Zoltán, Vámosgálfalván Szász János.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

2025. szeptember 07., vasárnap

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön

Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön
2025. szeptember 05., péntek

Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen

Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.

Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen
Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen
2025. szeptember 05., péntek

Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen

2025. szeptember 05., péntek

Csak diákok utazhatnak ezeken a marosvásárhelyi buszokon

Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.

Csak diákok utazhatnak ezeken a marosvásárhelyi buszokon
2025. szeptember 05., péntek

Történelmi séták, kiállítások, nótaest – jönnek a Szászrégeni Magyar Napok

Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.

Történelmi séták, kiállítások, nótaest – jönnek a Szászrégeni Magyar Napok
2025. szeptember 05., péntek

A Special Olympics igazi ajándéka: önállóság, közösség és felejthetetlen élmények

A Special Olympics nem csak sportverseny, hanem életre szóló élmény is. Idén hat Maros megyei szellemileg sérült fiatal méltón képviseli Romániát Portugáliában, ahol példát mutat bátorságból, emberi méltóságból, sőt érmekkel térnek haza a versenyzők.

A Special Olympics igazi ajándéka: önállóság, közösség és felejthetetlen élmények