Milyen eszközökkel szolgáltatták régen a vizet? Marosvásárhelyen bemutatják

•  Fotó: Gálna Zoltán

Fotó: Gálna Zoltán

Nekifogtak az 1908-ban épült és 1977-ben tönkrement Széll Kálmán utcai városi víztároló medence felújításának, udvarára múzeumot alakítanak ki, amely bemutatja a vízszolgáltatás múltját és jelenét.

Simon Virág

2016. augusztus 01., 19:022016. augusztus 01., 19:02

Két újdonságról számolt be hétfői sajtótájékoztatóján az Aquaserv regionális szolgáltató vezérigazgatója, Sorin Lazăr Marosvásárhelyen. A találkozót nem a megszokott helyen, a Kós Károly építette székházban tartották, hanem a volt Széll Kálmán (Nyár) utcában, a volt víztároló medence udvarán. A helyszínen már rendbe tették a víztároló udvarán levő épületet, amely egy régi fényképeket bemutató tárlatnak ad majd otthont. Szeretnék felújítani a földrengéskor megrepedt medencét is, amelybe bebocsátást kaphatnának majd a látogatók is. Az udvaron a vízszolgáltatásban használatos régi eszközöket mutatják majd be, s a gyermekeknek egy kis játszóteret alakítanak ki.

„Gyermekként, amikor gyalog mentünk fel a Somostetőre, mindig megálltunk itt a tárolónál, és vizet ittunk a kerítés mellett levő utcai csapból. Most ezt a utcai kutat is visszahelyezzük, megnyitjuk az épületet és az udvart, hogy itt megpihenhessenek, akik gyalog mennek fel a Somostetőre, az állatkertbe” – mondta az igazgató. A múzeumot és udvart hivatalosan szeptemberben nyitják meg.

Online számlafizetési lehetőség

A másik újdonságról Raluca Maior fejlesztési igazgató számolt be: megújult honlapjukon az egyéni fogyasztóknak hátfőtől online is lehet vízszámlát fizetni.  A jelenleg csak román, de hamarosan magyar és angol nyelvű honlapon nemcsak a számlát lehet törleszteni, hanem visszamenőleg hat hónapra ellenőrizni lehet a fogyasztást, be lehet írni, hogy mennyi volt a havi fogyasztás, tájékozódni lehet az aktuális árakról, a beütemezett vízelzárásról. 

„A megújult honlappal szeretnénk leegyszerűsíteni a számlafizetést, megerősíteni a kapcsolatot az ügyfelekkel. Ennek érdekében hamarosan beindul a chat (beszélgető) szolgáltatás is, ami azt jelenti, hogy az ügyfelek online kérdést tehetnek fel egy ügyeletesnek, amennyiben fennakadnak a számlák fizetése során vagy más, a vízszolgáltatással kapcsolatos kérdésük van” – tudtuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi

Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.

Egy kiskorú lányt is megerőszakolt korábban a gyilkosság gyanújával körözött Maros megyei férfi
2025. július 09., szerda

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes

Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.

A szabályos parkolásért fizetni kell, a törvénytelen ingyenes
2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán