Fotó: Gligor Róbert László
Javában zajlanak az előkészületek a szombati mikházi 3R fesztiválra. A régészeti lelőhelyek körül is fúrnak-faragnak, építenek a munkások.
2015. augusztus 06., 15:102015. augusztus 06., 15:10
Pánczél Szilamér régészt, a Maros Megyei Múzeum munkatársát, a római fesztivál egyik ötletgazdáját és szervezőjét nehéz megállásra bírni a napokban: sok a tennivaló, szaladni kell a kultúrotthontól a régészeti ásatásokig, onnan a kolostortemplomig és a Csűrszínházig. De közben szállást kell biztosítani a szombati „fellépőknek” is. Jelenleg a terepek előkészítésén dolgoznak, csütörtökön a standok felállítása, műhelyek kialakítása a feladat, pénteken pedig már érkeznek az első hagyományőrző csoportok – tudtuk meg.
A római fesztiválra a gyulafehérvári XIII. Gemina légió hagyományőrző katonái érkeznek, Zilahról is jönnek légiósok és barbárok, Kolozsvárról gladiátorok. A műhelymunkákban itt és a ferences kolostortemplom körül az önkéntesek és partnerek fognak segíteni: az Artecotur, Unitarcoop és a Pokoly társaság emberei, ez utóbbi helyszínen a Flauto Dolce zenekar mellett a marosvásárhelyi Teleki Téka szakemberei is jelen lesznek.
Július közepén kezdték el építeni a tervezett két pavilont a falu alsó végén található régészeti lelőhelyeknél. A könnyűszerkezetes faépítmények arra szolgálnak majd, hogy bemutassák a mikházi leleteket. A pavilonok alapfelülete 48 négyzetméteres trapéz, oldalfalait órák alatt felállították, de a tetőzet kialakítása rengeteg időt emészt fel, ugyanis furcsa és szabálytalan szögekben kell felvágni és összeilleszteni a falemezeket. Az egyik pavilonon dolgoznak, a hétvégére a belső teret ki is alakítják, de a külső munkálatok és a fedés, illetve a második pavilon megépítése még elhúzódik, ám az ősz folyamán mindenképp állni fog. Az épület belsejében két beugró kiállítófülkét alakítottak ki, itt helyeznek el darabokat a helyi római leletekből, de csak olyanokat, amelyeknek anyagi és szellemi értéke nem a legmagasabb, és amelyeket itt is lehet hagyni: kerámia-, cserép- és tégladarabokat. A falakra magyarázó pannókat is elhelyeznek a látogatók számára.
A szombati fesztiválon nem hiányoznak majd a népszerű bemutatók, mint a római gladiátorharcok, rabszolgavásár, katonai hadgyakorlat, továbbá mintegy húsz múzeumpedagógiai műhely is várja a látogatókat, ahol a római kultúrába, művészetbe, mindennapi életmódba is bepillantást nyerhetünk, megismerkedhetünk a római konyha és bor ízeivel. A ferences kolostortemplomban és udvarán a középkori kolostori életbe nyerhetünk betekintést, lesz régizene-előadás, kiállítás a kolostor egykori könyvtárának anyagából, az érdeklődők megismerkedhetnek a középkori írásbeliséggel is: ki lehet próbálni a papírmerítést, iniciálék festését, de azt is megtudhatjuk, milyen volt, hogyan készült egy római vagy szerzetesi szandál.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
szóljon hozzá!