Fotó: BIR
Marosvásárhely is beírhatja nevét a Guinness Rekordok Könyvébe. Ehhez május 16-án a Ligetben legkevesebb másfél ezer ember szükségeltetik. A rekordkísérletben részt venni vágyóknak elég, ha zsebre dugott kézzel kisétálnak a helyszínre, ugyanis a tervezett tömeges fogmosáshoz minden kelléket megkapnak a helyszínen.
2015. április 29., 16:492015. április 29., 16:49
A városban fogmosási rekordot szeretnének dönteni. Az év elején megjelölt időpont – május 23–24. – módosult, egy héttel korábban szervezik az eseményt, mely valószínűleg már nem fog változni: „Felvettük a kapcsolatot az Angliában székelő Guinness Rekord Bizottsággal, amely elküldte az irányelveket. Az esemény fő támogatója kifizette a jelentkezéshez szükséges 4500 fontot, ez pedig azt jelenti, hogy a bizottság tagjai személyesen lesznek jelen Vásárhelyen, és ha megdől a rekord, ezt azonnal jóváhagyják” – újságolta Bálint Ingrid Renáta főszervező, ötletgazda.
Kérdésünkre, tartanak-e attól, hogy nem lesz elég jelentkező, elmondta: „Nem, mert nagyon sok embernek, akikkel beszélgettünk, tetszett az ötlet, támogatják, hogy Romániában ilyen esemény legyen”.
A rekordkísérletre május 16-án, szombaton délután 3-4 óra körül kerül sor, már déltől lehet regisztrálni. Készül az az internetes oldal, ahol előzetesen is be lehet jelentkezni a rekordkísérletre, ebben az esetben a résztvevőknek a helyszínen csak egy aláírással kell igazolniuk, hogy már regisztráltak, és megkaphatják karszalagjukat. A fogkefékről, fogkrémekről a főtámogató gondoskodik. A szabályzat értelmében a Guinnes rekordok fél órát kell tartsanak, és a tényleges fogmosáson túl a szervezők szájápolással kapcsolatos ismereteket közölnek a közönséggel.
A pénteken, május 15-én elkezdődő kétnapos rendezvénysorozat keretében magyarországi vendégprofesszorok előadásokat fognak tartani a fogorvostan hallgatóknak, szombaton a Ligetben pedig sátrakat is felállítanak, ahol az érdeklődők prevenciós tevékenységeken vehetnek majd részt. Az estét pedig koncerttel zárnák.
Az eseménynek – melynek támogatói a Studium-Prospero Alapítvány keretében működő Fogbarátok Klubja, az orvosi egyetem, a polgármesteri hivatal és a marosvásárhelyi román fogorvostan-hallgatók diákszövetsége – az a célja, hogy felhívja a figyelmet a prevenció fontosságára. „Nem rólunk, szervezőkről szól, hanem az embereknek, az emberekről” – hangsúlyozta Bálint Ingrid Renáta, a Fogbarátok Klub megbízott vezetője.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!