Megoldás nélkül maradt kifogások

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi tömegközlekedéssel kapcsolatos két kifogásának adott hangot Antal Károly olvasónk. Egyik a város koronkai bejáratánál lévő bevásárlóközpont előtti buszmegálló létesítésére, a másik az 5-ös járaton való fizetés jogosságára vonatkozik.

Vass Gyopár

2015. július 21., 12:302015. július 21., 12:30

A nyugdíjas olvasó egyik észrevétele a 44-es és 26-os járatokra vonatkozott, amelyeknek egyik végállomása a Sapientia egyetem. Antal Károly nem érti, hogy a városba visszafelé jövet miért nem állnak meg a buszok az Auchan bevásárlóközpont előtt. Ioan Truţă, a Siletina Impex Kft. járatfelelőse elmondta: elméletileg nem lehetséges buszmegálló létesítése, mivel a vonal országúton van, és nem kaptak engedélyt a közlekedésrendészettől. Hangsúlyozta: nem tőlük függ a buszmegállók létesítése, azokat egy szakbizottság engedélyezi. Elmondta, már korábban is felmerült a buszmegálló létesítésének gondolata azon a helyen, de azért sem lehetséges, mert jelzőlámpákkal ellátott övezetről van szó.

Olvasónk azt is megemlítette, hogy ha ki szeretnének menni a marosszentgyörgyi termálfürdőre, a várost elhagyva már nem érvényes az ingyenes bérletük, és 3 lejt kell fizetniük. Ez az összeg egy oda-vissza út esetében neki és feleségének 12 lejbe kerül, miközben a marosszentgyörgyi nyugdíjasoknak ezen az útvonalon nem kell fizetniük semmit. Ioan Truţă kijavított, hogy nem három, hanem két lejt kell fizetniük a vásárhelyi nyugdíjasoknak, a szentgyörgyiek pedig azért nem fizetnek, mert erre az útvonalra szerződése van a Sófalvi Szabolcs vezette településnek az ő cégükkel.

Hozzátette: a vásárhelyi polgármesteri hivatal és a tömegközlekedési vállalat között megkötött szerződés csak a város területén biztosítja az ingyenes utazási lehetőséget. Ugyanezt erősítette meg Peti András alpolgármester is, majd azzal a  gondolattal egészítette ki az előbbieket, hogy mivel Marosszentgyörgynek nincs sem távolsági, sem helyi buszjárata, tehát a településen belüli utazás mértéke minimális, a hivatalnak csupán a Marosszentgyörgy–Marosvásárhely járatot kell finanszíroznia. Peti szerint egy kis közösség könnyen megengedheti magának mindezt, de Vásárhelyen tíz-húszezer nyugdíjas is van, sugallva ezzel, hogy ezen könnyítés további pénzösszegeket, illetve adminisztrációs feladatokat jelentene.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson
2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron