
Fotó: Gligor Róbert László
Tizenkilencedik alkalommal ünnepelte névadó szentje ünnepét vasárnap Nyárádszentmárton, ahol a vezetők úgy látják: meg kell hallgatni az emberek igényeit.
2015. november 09., 19:072015. november 09., 19:07
Megtelt vasárnap a nyárádszentmártoni unitáriusok ősi temploma. A szokásos ökumenikus istentiszteleten Kerekes József csíkfalvi református missziói lelkipásztor felidézte Szent Márton legendáját, aki köpenyét kettévágta és a koldusra terítette, majd álomlátása után lemondott a katonai pályáról, a karrierről, és a népakarat nyomán vállalta a püspöki munkát.
Azt kell ma észrevennünk, hogy a legkisebb, elesett emberekben, a koldusokban is olyan érték rejtőzik, amely többet ér minden gazdagságnál és tudásnál: hogyan őrizhetjük meg életünket. Az emberek feladata kicsi, de fontos: adni egymásnak egy darab kenyeret, kezet fogni egymással, rámosolyogni egymásra – figyelmeztette a lelkész a templom népét.
A szentmártoniak mindent megtettek, hogy az itthoniak és a vendégek jól érezzék magukat ezen a napon. Az unitárius ház udvarán kaláccsal, zsíros kenyérrel és lila hagymával rakták meg az asztalokat, de ilyenkor az újbor is előkerül már, s a zimankós időre való tekintettel teát és pálinkát is kínáltak a falnivaló mellé. Csakhamar előkerültek a muzsikusok is, a községbeli fiatalok pedig táncműsorral örvendeztették meg a közönséget, s a nótakedvelők sem unatkozhattak.
Kiss Sándor lelkész úgy gondolja, hogy az ünnepség elsődleges célja a találkozás, hogy az embereket kizökkentsék a mindennapi lótás-futásból, hogy szembe nézzenek, meghallgassák egymást, de ilyenkor verődnek össze a jó hangú énekesek is – pedig sajnos egyre kevesebb alkalmat teremtenek az emberek az ilyesmire. Másodsorban le szeretnék bontani az emberek között a világ által épített korlátokat, hogy érezzék: együtt élnek itt, közös a sorsuk és a jövőjük, és ezt a jövőt együtt kell megálmodni. Bár ő csak folytatja a hagyományt a faluban, úgy véli, van igény a Szent Márton napi ünnepre, ezt bizonyítja a megtelt templom is, de kell a szórakozás is, és csak rajtunk múlik, hogy meghallgassuk és teljesítsük az emberek ez irányú igényeit – mondta Kiss.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!