Megelevenítette Székelybóst az Anna-napi búcsú

Ha csak két napra is, de felébredt álmából a dombok, erdők közé rejtett Székelybós. Mint valamikor, a hétvégén is hazatértek az elszármazottak, rokonok, tiszta ruhát öltöttek és ünnepeltek. De úgy tűnik, ezzel a történetnek még nincs vége: új jövő van kibontakozóban a Koronka melletti, Marosvásárhelytől alig néhány kilométerre fekvő kis településen.

Gligor Róbert László

2015. július 27., 12:352015. július 27., 12:35

2015. július 28., 15:542015. július 28., 15:54

A nagyon elöregedő, csupán száz lelkes kis települést néhány éve újra felfedezte a külvilág, erdőségei, csendes környezete sok fiatal, értelmiségi magyar embert megragadott, akik Marosvásárhely vagy a környezetében fejlődő községek helyett inkább Székelybósban telepedtek le. A faluban megmozdult az élet, az új lakók új szemléletet hoztak, ezt próbálják most kibontakoztatni úgy, hogy az ne bántsa a helyieket, sőt azok javát is szolgálja. A tavalyi év végén létrehozták a Székelybósért Egyesületet, hogy ennek keretében munkájukkal felébresszék a falut Csipkerózsika-álmából, felelevenítsék régi hagyományait. Rögtön felötlött egy falutalálkozó megszervezésének gondolata, de maguk sem hitték volna, hogy ez ennyi időt és energiát vesz igénybe – vallották be ketten a szervezők és beköltözöttek közül, Kentelki Endre egyetemi tanár, egyesületi elnök és Adorján Nimród Attila.

A művelődési otthonban a lakosság egykori képanyagából készült kiállítás várta a helyieket és hazatérőket, elmerengeni a múltban, felismerni a gyökereket. Az ünnepélyes megnyitón az egyesületi elnök mellett Takács Olga, Koronka polgármestere is köszöntötte és igazi ünneplésre biztatta a bósiakat, majd a falu szülötteként Nagy Márton volt koronkai polgármester emlékezett az egykori Anna-napi búcsúkra. Gyerekként nekik az volt az ünnep, ha megérkezett a mézespogácsás vagy kerékpárral a vásárhelyi fagylaltos. De a felnőttek is ünnepeltek, ilyenkor hazatértek az elszármazottak, jöttek a rokonok is, hisz nyár derekán, az aratás befejeztével a munkát és a termést is ünnepelték, egymás templomában közösen mondtak hálát a reformátusok és katolikusok. Azonban az 1962. évi kollektivizálással felborult a falu békéje, megszűntek az ünneplések, a rendszerváltás után is csak kétszer volt falutalálkozó, ezért köszönettel szólt a hétvégi rendezvény szervezőihez. Az Anna-napról, Szent Anna kultuszáról Adorján Szakács Júlia beszélt, majd Szövérfi István nyugalmazott lelkész, a falu szülötte Székelybós múltjába nyújtott betekintést. A város közelsége, és az, hogy ez a falu egykor nem Koronkához tartozott, hanem nyárádmenti szabad székely település volt, nagyban meghatározta létét. Lakossága az 1940-es évek derekán tetőződött a háromszázhoz közelítő személlyel, de azóta meredeken esik a lélekszám: a gázkutak feltárása a falu határában, a kollektivizálás és a kiköltözés mind közrejátszott ebben. De sok településtől eltérően Bósban megállt a haldoklás. Az aszfaltút 2007. évi megépítésével és a fiatalok beköltözésével megváltozott a helyzet. Az utolsó népszámlálás szerint 134-en éltek a faluban, ma 180 körül van ezek száma, ebből ismét mintegy 35 gyerek, és mind magyarok – nyomatékosította Kentelki.

Ilyen értelemben gondoltak nagyot, és a nyár folyamán az egyesület támogatásával elkezdték felújítani a katolikus kápolnát. Az első vályogkápolna 1927-ben épült, 1967-ben téglából átépítették, majd 1997-ben téglatoronnyal egészítették ki. Az épület felújítását három hete kezdték el: helyiek, valamint Rigmányi Arnold református lelkész vezetésével koronkai fiatalok láttak hozzá az épület külső felületének letisztításához. A belső tér felújításán már restaurátorok, művészek dolgoztak közel egy hétig. Az ugyancsak itt élő Kiss Lóránd restaurátortól megtudtuk: a cél az volt, hogy kollégáival egy középkori freskót alkossanak meg, térjenek vissza a középkori templomok hangulatához. A vakolatot leverték, két réteg friss vakolatot vittek a falra, majd erre erdélyi falképeket festettek. Ott láthatjuk a székelyderzsi templomból a Szent László-legendát, a bögöziből az utolsó ítélet ábrázolását, míg Marosszentannán a Szent Anna-jelenet ihlette meg őket.

Kentelki szerint a megújult kápolna a település éke lehet, így adták át a közösségnek. A hajlékot a vasárnap délután cerebrált Szent Anna-napi búcsúmise keretében ft. Oláh Dénes római katolikus marosi főesperes szentelte fel újra. A kis katolikus közösség létszáma a fiatal családoknak köszönhetően a négy-öt templomlátogatóról mára harmincra ugrott. „Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy gyermekeinket ne neveljük a templomokhoz” – figyelmeztetett Kentelki.

A hétvégén a kultúrotthon előtt kézműves vásár volt, ahol festett poharakat, csuprokat, nemeztáskákat, gyöngyből fűzött ékszereket lehetett beszerezni, az udvar árnyékában nemezelés, gyöngyfűzés, bútorfestés várta a gyerekeket, az apróságokat légvár, édesség, a marosvásárhelyi Habakuk ifjúsági bábjátszó egyesület két mesejátékkal is meglepte őket, volt arcfestés is, távolabb az üstökben főtt a gulyás, mert az egész falut meghívták ebédre a szervezők. A magát csupán borbarátnak nevező kolozsvári Vincze László Kárpát-medencei fehér, vörös és desszertborokat mutatott be, Szőcs Blanka pedig a középkori magyar nemesi öltözetek világába kalauzolt vissza, azt is megtudhattuk, hogyan alakult ki a „díszmagyar” viselet. Szombat délután a helyi Aranypatkó lovarda bemutatójára sereglett össze a tömeg a sportpályán, ahol azok a gyerekek, fiatalok és felnőttek tartottak bemutatót, akik idén ültek először lóra a lovarda vezetője, Antalfi Zoltán és André Mónika oktató jóvoltából: volt közöttük négy éves gyerek, de olyan felnőtt is, aki három nap alatt tanult meg lovagolni: a hétvégén mindannyian bemutathatták a karusszert, ugratást, lovastornát, míg Mónika természetes lóképzéssel és lovas íjászattal bűvölte el a tömeget.

Szombat estére mindenkit Anna-napi batyus bálba hívtak a szervezők, az öregeknek székeket is felajánlottak: aki nem tud már táncolni, az legalább kommentálja azt, úgy ahogy egykor tették faluhelyen. Vasárnap reggel az ugyancsak bósi Csillagösvény lovarda vezetője, Seres Tamás tartott bemutatót, délután a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes pezsdítette meg a magyarok lelkét, majd táncházzal zárult az idei Anna-napi búcsú.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés