Még a dohányzást is meggondolják

Számos írásbeli kérvény, szóbeli ígéret és megalapozott terv dacára az intézményt patronáló kultuszminisztérium máig nem volt hajlandó a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház tűzvédelmi berendezésébe fektetni. Nincs ok különösebb aggodalomra, viszont egy negyven évnél is régebbi épületre, amelynek nézőtere estéről estére benépesül, ráférne egy kis korszerűsítés.

„Van két vasfüggönyünk, villámhárítónk, tűzoltó-felszerelésünk, vízmedencénk, tűzvédelmi tervünk, biztonsági világításunk, de ez még nem minden. Évek óta kérjük a művelődési minisztériumot, hogy tegye lehetővé a pánikvilágítás beszerelését, illetve vásároljon egy dízelmotoros generátort a vízpumpákhoz, de még csak választ sem kaptunk” – panaszkodik Gáspárik Attila. A vezérigazgató szerint a színház megvan a felsoroltak nélkül is, elvégre így is megfelel a tűzoltóság által támasztott követelményeknek. Erről tanúskodik a novemberi ellenőrzés jegyzőkönyve is, amikor a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szakemberei mindent rendben találtak. Gáspárik szerint nem is csoda, hisz az évi ellenőrzések során tapasztalt hiányosságokat a színház mindig igyekszik pótolni.

Gáspárik Attila úgy tudja, az évtizedek során háromszor-négyszer történt kisebb baleset, ami azonban nem veszélyeztette a közönséget. „Nem akarom egyik rendezőnek a művészi szabadságát sem korlátozni, mert az már cenzúra lenne, de arra szoktam őket kérni, hogy csak a legszükségesebb esetben kérje a színészektől, hogy a darabban gyújtsanak rá. A pirotechnikai megoldások használatát is igyekszem elkerültetni” – sorolja az elővigyázatossági belső normákat Gáspárik.

Gondot okozhat a színház alatti parkolóban lévő, a kultúrintézményt és a nagyobbik Luxor áruházat ellátó víztározó. Amennyiben leesik a vezetékekben lévő nyomás, a színházban megszólal a vészjelzés. „Mivel a színházi tűzoltók helyisége a színpad közelében van, előadás közben sokszor hallottuk, amint elindul a riasztó. Valamikor huszonnégyből huszonnégy órán keresztül ott voltak a tűzoltóink, de egy ideje, a személyzetcsökkentés után, este 10 órakor befejezik a műszakot. Egy-egy előadás később végződik, és, mit ad Isten, a riasztó is 10 után szólalt meg” – meséli Kárp György nyugdíjas színész, az intézmény volt gazdasági igazgatója.

Az elővigyázatosság ellenére fennáll a dilemma: mi történik, ha a baj mégis megtörténik? „Nálunk mindenki tudja, hogy vészhelyzetben mi a feladata. A személyzet percek alatt képes kiüríteni a termet” – állítja a színi direktor. A meglévő vasfüggönyök azonban nem választják el a világot jelentő deszkákat a nézőtértől. Vészhelyzetben az egyik a színpad hátsó részét, a másik a jobb oldalát védené le. „De mi történik, ha, Isten őrizz, tűz üt ki a teremben? Vagy a színpadon. Mert a színpadot a teremtől nem választja el vasfüggöny. A nézők helyzetét az is nehezíti, hogy a terem amfiteátrumszerűen van kialakítva, középső elválasztás nélkül” – sorolja az épülettervezési hibákat az intézmény volt gazdasági vezetője, Kárp György.

A biztonsági normák ezelőtt negyven évvel is eléggé szigorúak voltak – kijátszásuk azonban akkoriban nem jelentett túl nagy gondot. „Ha a nézőtérre több mint hatszáz szék kerül, kötelező a színpadot vasfüggönnyel leválasztani. Gazdasági okok miatt ezt annak idején úgy oldotta meg a tervező, hogy az ülőhelyek számát 598-ra csökkentette” – meséli Kárp, aki a színház építésekor már tagja volt a magyar társulatnak. Ehhez képest a hetvenes és nyolcvanas években egy-egy sikerdarab vagy vendégszereplés esetében az előadásra több száz állóhelyet is eladtak. Míg aligazgatóként tevékenykedett, Kárp számtalan esetben kérte a művelődési tárcát, hogy kezdje el a nagyterem felújítási és átalakítási munkálatait, melynek során a földszinti nézőteret négybe osztották volna. A terv már rég elkészült, ám a volt aligazgató is, akárcsak Gáspárik, a be nem váltott ígéretekkel maradt.