Marosvásárhelyi útikalauz kulisszatitkokkal

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Balás Árpád marosvásárhelyi földrajztanár, idegenvezető, több könyv, útleírás szerzője egy olyan kiadványt tett le az olvasók asztalára, amely egyszerre szól az idegenből idelátogatóknak és azoknak, akik itt születtek és élnek Marosvásárhelyen.

Antal Erika

2015. augusztus 28., 14:292015. augusztus 28., 14:29

A Zsebreszabott Marosvásárhely című útikalauz rendhagyó ebben a műfajban, hiszen nem csupán felsorolja egyik-másik látnivaló adatait, de érdekességeket is elárul azokról, szórakoztatva mesél kulisszatitkokat, amelyeket csak a beavatottak ismerhettek eddig.

A kötet, amelyet csütörtök délben mutattak be a Tékaforgatag keretében a Teleki Téka udvarán, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában jelent meg. Káli Király István, a kiadó vezetője elmondta, mikor elvállalta a kézirat megjelentetését, nem is látta még azt, csak azt tudta, hogy óriási az igény egy marosvásárhelyi útikalauzra. Mielőtt nekilátott volna a szerkesztésnek, elolvasott több útikalauzt is, tájékozódás céljából. Aztán egyeztetések, történészekkel való konzultációk következtek, majd végül megszületett a könyv, amelynek mérete is zsebbe való, és az ára is olyan, hogy megkíméli a vásárló zsebét – mondta. A kötetben 120 látnivalót sorol fel a szerző egy útvonal mentén, amelyeket sajátos módon egy, két, vagy három karikával jelöl, fontosságukat minősítve, tájékoztatva a könyv használóját, hogy feltétlenül nézze meg azt, vagy ha teheti, ne hagyja ki, esetleg csak akkor menjen oda, ha van rá elég ideje.

Balás Árpád az 1996-ban Fodor S. Sándorral közösen kiadott marosvásárhelyi útikalauzról beszélt, amely három kiadást is megért. Ahogy mondta, nagyon sok csoportot vezetett Marosvásárhelyen, és sokszor rádöbbent arra, hogy milyen sok olyan érték van a városban, amelyre kevésbé, vagy egyáltalán nem figyelünk. „Nem lehet tőlünk a múltat elvenni, de csak akkor, ha azt ismerjük is” – fogalmazott a nyugalmazott földrajztanár, aki életének 78 évéből 71-t itt töltött. Nem szülővárosa Marosvásárhely, de megragadta a város, azonosulni tud vele, úgy véli, hogy nem töltötte fölöslegesen az idejét. „Nem ez az első kötetem, azonban ez az utolsó, ez a hattyúdalom” – tette hozzá a szerző.

A könyvbemutatót követően hosszú sor alakult ki, a jelenlevők élve az alkalommal dedikáltatták is a szerzővel a frissen megjelent kötetet, hogy aztán kézbe véve azt városnézésre induljanak. A Vásárhelyi Forgatag keretében a Teleki Téka udvarán könyvvásár nyílt, amely péntektől a Maros-partra költözik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés