Egy brit vállalat, a Teconnex képviselőit fogadta kedden Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke és a Maros Megyei Ipari Park vezetősége. A beruházók egy autóalkatrész-gyár számára keresnek megfelelő területet.
2016. augusztus 09., 19:012016. augusztus 09., 19:01
Kedden a Maros megyei lehetséges helyszínekről érdeklődtek, közölte szerkesztőségünkkel a megyei önkormányzat sajtószolgálata. A brit cég kezdetben egy kisebb, 15–20 alkalmazottal működő üzemet szeretne építeni, amelyet öt év alatt tovább fejlesztenének. Terveik szerint hosszú távon 100–150 munkahelyet hoznának létre.
A találkozó egy első körű egyeztetés volt a brit cég képviselőivel, a beruházás részleteiről egyelőre nem tárgyaltak. „Maros megye fejlődése szempontjából fontos, hogy beruházókat vonzzunk a térségbe. Bízom benne, hogy ennek a találkozónak lesz folytatása, és dolgozunk azon, hogy más beruházók számára is vonzóvá tegyük az itteni befektetéseket” – mondta Péter Ferenc megyei elnök a megbeszélés után.
A Teconnex egy 1954 óta működő brit vállalat, amely gépkocsik, repülőgépek, hajók és különböző munkagépek számára gyárt alkatrészeket. A cégnek jelenleg nincs romániai képviselete.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!