Fotó: Boda L. Gergely
Hamarosan teljes programmal rukkolnak elő a Vásárhelyi Forgatag szervezői, amelyet majd a rendezvény hivatalos honlapján, nyomtatott programfüzetekben és okostelefonra telepíthető applikáción is megtalál az érdeklődő.
2016. augusztus 11., 19:542016. augusztus 11., 19:54
Az augusztus 24–28. között szervezett Forgatag ebben az évben tematizálni próbálja a programokat, hogy mindenki egy helyen megtalálja a számára legérdekesebbeket. A rendezvények főhelyszíne idén a Liget lesz.
A kecskeméti testvérvárosi kapcsolatra épül az a kiállítás, amely Bernády György, Marosvásárhely egykori polgármesterének és Kada Elek, Kecskemét volt elöljárójának a párhuzamba állításán alapszik. A két városvezető szinte azonos időben tevékenykedett. Lesz plakátkiállítás, a Vármúzeumban pedig pálinkaversenyt is szerveznek szerdán. A Kultúrpalotában megtekinthető lesz Marosvásárhely szabad királyi várossá nyilvánításának négyszáz éves oklevele – természetesen nem az eredeti, csak egy másolata – tudtuk meg Soós Zoltántól, a Maros Megyei Múzeum igazgatójától, a rendezvény egyik szervezőjétől a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.
Autó nélkül ajánlják
Portik Vilmos főszervező arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben tehetik, az érdeklődők inkább gyalog vagy a tömegközlekedést igénybe véve látogassanak ki a rendezvényre, ugyanis nem biztos, hogy lesz elegendő parkolóhely a környéken, főleg vasárnap, amikor a szomszédos helyszínen ócskapiacot is tartanak. Továbbá arról biztosította a vásárhelyieket, hogy mindenki elfér majd a Ligetben és a Sportcsarnok előtti téren szervezett eseményen, ugyanis úgy alakítják ki a tereket, hogy a nagyszínpadot a parkolóban állítják fel, a családos rendezvényeknek pedig a Liget ad otthont. A rendezvény programját hamarosan azon az okostelefonos applikáción is megtalálják az érdeklődők, amelyet a tavaly óta már továbbfejlesztettek fiatal marosvásárhelyi informatikusokkal, illetve más érdekességeket is találnak itt. Sőt csak az applikáció használatával lehet utazásokat nyerni – emelte ki Portik Vilmos.
Augusztus 27-én szervezik a marosvásárhelyiek negyedik világtalálkozóját, amely idén piknikhangulattal rajtol a Művészeti Gimnázium udvarán. A délelőtti programban egy interaktív vetélkedő is szerepel, amelyre bárki jelentkezhet, akár a helyszínen is, valamilyen tipikus vásárhelyi produkcióval, lehet ez vers, próza, ének, a lényeg, hogy a közönség felismerje benne az igazi vásárhelyiséget, például a cementlapokat, a Súrlott Grádicsot vagy akár a néhai vásárhelyi virágárus Jockát – ismertette a vetélkedő részleteit Kirsch Attila, a világtalálkozó szervezője. A Kultúrpalotában 17 órától kerül sor a gálaműsorra, ahol Kecskemét küldöttsége is bemutatkozik.
Novák Zoltán a rendezvény Szóforgatagáról beszélt a sajtótájékoztatón. Ebben az évben a Teleki Téka udvarán kerül sor az előadásokra, könyvbemutatókra, nem pedig a Kultúrpalotában. Augusztus 26-án 17 órától az 1916-os hadi események Maros megyében című előadással készülnek, 27-én 17 órától kezdődik a Székelyföld története című frissen megjelent könyv bemutatója. „Idén hat tematikus történelmi sétára várják az érdeklődőket: Bethlen Gábor városa sétára, Barokk sétára, Bernády György sétára, Örmény sétára, Szecessziós sétára, illetve egy általános sétára, amely román nyelven zajlik” – részletezte a programot Novák Zoltán.
Augusztus 25-én 11 órakor nyitják meg a hagyományos könyvvásár kapuját a Teleki Téka udvarán, ugyanaznap, illetve másnap 11 órától és 12 órától kerül sor a Teleki Téka rendhagyó idegenvezetésére, csütörtökön 17 órától pedig Lucian Boia Románia elrománosodása című könyvének magyarra fordított változatát mutatják be. Augusztus 27-én, szombaton 12 órától múzeumpedagógiai tevékenységekre várják a gyerekeket – részletezte a Teleki Tékában tartott rendezvényeket Kovács György, a Téka munkatársa. Természetesen idén is nagy hangsúlyt fektetnek a családos és gyerekeknek szánt programokra, ezeknek a főhelyszíne a Liget lesz, de máshol is találnak számukra kedvező programokat a családok. A kézműves vásár sem maradhat ki a kínálatból, már negyvenen jelentkeztek portékáikkal – tudtuk meg a sajtótájékoztatón.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
szóljon hozzá!