
Fotó: Boda L. Gergely
A megyei tanács csütörtöki ülésén szavazhat arról, hogy megvonja a marosvásárhelyi sürgősségi klinikai kórház melletti parkolók felújítására előirányzott pénzt, ugyanis a terület tulajdonjoga körüli vitában a polgármesteri hivatal első fokon pert nyert.
2012. március 26., 15:552012. március 26., 15:55
2012. március 26., 18:372012. március 26., 18:37
Már korábban is nagyon sok panasz érkezett arra vonatkozóan, hogy az új kórház melletti parkolók helyzete több mint tarthatatlan. Naponta több száz, látogatási napokon akár több ezer autó kénytelen itt parkolni – meglehetősen mostoha körülmények között – s a meglévő helyek, amellett hogy kevésnek bizonyulnak, még az elhasználódottság miatt is sok gondot okoznak a járműtulajdonosoknak.
A megyei tanács saját költségvetéséből hozzákezdett volna a parkolók felújításához, s ebben a munkálatban először az esővíz elvezetésének jelenleg fennálló problémáit oldották volna meg, utána az aszfaltrétegben kialakult gödröket tömték volna be, végül pedig új koptatóréteget húztak volna az aszfaltburkolatra. Ezt követte volna a járdák felújítása, a közlekedést irányító felfestések és irányjelző táblák felújítása, végül pedig a parkoló beléptető rendszerét alakították volna ki. A teljes beruházás értéke 150 ezer lejt tenne ki. Ám egyelőre kénytelenek leállítani ezt a beruházást egy bírósági döntés miatt.
A megyei tanács és a városháza között kialakult területbirtoklási jog körüli vita perig jutott, mindkét intézmény a magáénak tekinti a területet. Február végén elsőfokú bírósági döntés született, amelynek értelmében a területet a polgármesteri hivatal birtokaként jelölik meg. Mivel a döntés nem jogerős, a megyei tanács fellebbezéssel élhet a bírósági döntés ellen. A tanács elnöke, Lokodi Edit Emőke úgy nyilatkozott, hogy fellebbezni fognak. Claudiu Maior alpolgármester egy korábbi, márciusban tartott sajtóértekezleten azt mondta, hogy amennyiben a megyei tanács fellebbezést nyújt be az ítélet ellen, feliratot helyez ki a parkolóban, amelyen lopással vádolja majd a megyei tanács elnökét.
Egyirányúvá alakítják Marosvásárhelyen a Papiu utcát a Negoj és a Hosszú utca közötti útszakaszon.
Szombaton fél tíztől fogadják az első korcsolyázókat a marosvásárhelyi várba felállított szabadtéri jégpályán. A hivatalos megnyitó csak december 5-én lesz.
Hat utas érintett abban a péntek reggeli autóbalesetben, amely Maros és Hargita megye határánál Szalárdon történt.
A gyalogosok fegyelmezettlensége miatti baleseteket szeretnék elkerülni, ezért oktató jelleggel tájékoztattak, illetve szabálysértő járókelőket bírságoltak az elmúlt héten – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megtöltötték a marosvásárhelyi városháza nagytermét azok a lakók, akik a közlekedési bizottság döntéseihez kívántak hozzászólni. Az egyik vitatott témát a Kövesdomb lakónegyed egyes utcáinak egyirányúvá alakítása képezte.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
szóljon hozzá!