Fotó: Gligor Róbert László
Ismét hulladékgyűjtésre vonultak ki a nyárádszeredaiak szombaton, a Let`s do it! program keretében.
2015. október 18., 18:172015. október 18., 18:17
A résztvevők a Nyárádszereda fölötti gát környékén, a szentannai kisvasút közelében és a nyomáti erdőben dolgoztak a délelőtt folyamán, majd délután a város középiskolájának udvarán gyülekezett a másfélszáz személy, ahol „levezetőként” zumbázhattak, majd farkaséhesen láthattak hozzá az ebédhez.
Az idei akciót a Nyárádszeredai Ifjúsági Szervezet (NYISZ) szervezte, partnerként kapcsolódott be a helyi általános iskola és a középiskola diáksága. A nap célja az volt, hogy a környéken levő illegális hulladéklerakatokat felszámolják. Negyedik éve szerveznek ilyen megmozdulást az önkormányzattal közösen, így lassan Nyárádszereda környékén már nincsenek szeméthegyek.
Trufán József, a Deák Farkas Általános Iskola igazgatója szerint a gyerekek szívesen vettek részt az akcióban, és meglepően jól fogadták a kezdeményezést a cikluskezdő ötödik osztályosok is. A nagyobbak is szívesen jöttek, sokan jelentkeztek – tette hozzá Fülöp László, a Bocskai István Gimnázium igazgatója, aki úgy véli: ha a diákok megtapasztalják, mennyire nehéz rendben tartani a környezetünket, nem fognak szemetelni, és szülőkként ők is erre nevelik majd gyerekeiket.
Ismét megtartják a DeepDive innovatív kulturális-tudományos minifesztivált a marosvásárhelyi Studium Hubban szeptember 27-én. Az esemény célja, hogy összehozza Erdély társadalmának intellektuális fejlődés iránt elkötelezett rétegeit.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
szóljon hozzá!