Koós lány a zongorán állt

A könyvet a Mentor Kiadó részéről Káli Király István mutatta be, Nagy Miklós Kund fűzte hozzá a történetek kapcsán ébredt gondolatait.

Rendhagyó könyv egy rendhagyó kor rendhagyó embereiről – talán ez lenne a leghelyesebb jellemzése a bemutatott kötetnek. Marosvásárhelyi viszonylatban ritkaságnak számít a karikatúra-könyv, ez pedig valóban görbe tükör a javából egy görbe korból. Gyárfás L. Miklós – civilben jogtanácsos – a hetvenes években az akkori egyetlen helyi magyar nyelvű napilapban, a Vörös Zászlóban közölte Kép a keretben rovatcímmel a főként marosvásárhelyi ismert emberekkel készített humoros beszélgetéseit. Azoknak a kiváló embereknek java már az örök mennyei humor mezejének kevésbé rögös ösvényeit tapossa, jobbára már csak asztaltársaságok emlékeiben élnek, a Pantheon tehát találó címválasztás volt. És ez a Pantheon azért görbe, mert görbe volt a kor, amelyben élni kényszerültek, görbe volt az érvényesüléshez vezető egyenes út, talán csak a gerincek maradtak egyenesek egy teljesen elgörbített világban.

Hideg is, meleg is

A hatvan rövidke történet – amelynek mindenikéhez egy-egy remekbe szabott karikatúra is tartozik – közléséhez akkoriban nem ritkán bátorság is kellett a szerző és a szerkesztőség részéről, a keretbe zárt karikírozott személy gyakran szálkának számított a kommunista hatalom szemében, vagy legalábbis nem volt a szíve csücske. Ám a vásárhelyi közönség számára ők voltak azok, akik hitelesen képviselték a vásárhelyiséget. Olykor volt illegalisták, a hatalom úgymond kedveltjei is helyet kapnak a keretben, s mai szemmel nézve már egyértelmű, hogy azok az emberek sem lelkesedtek feltétlenül a pártállam sokoldalúan fejlett megvalósításaiért. Az egyszerű vásárhelyi mezei polgárok, a gáliktutik, técsisanyik, balogpicusok, az elismert orvosi, színházi, műszaki, irodalmi és sportszaktekintélyek mellett az ábrázolt figurák közt feltűnik a vásárhelyi Lengyel nevű milicista főtörzsőrmester, akiről a világon a legtöbb rendőrvicc született s aki a vásárhelyi legenda szerint a feleségét, sőt, önmagát is megbírságolta, amikor átment a villanyrendőr piros jelzésén. A kötet második felében „szöveg nélkül” szerepel számos marosvásárhelyi, romániai és nemzetközi ismert személyiség karikatúrája.

A hatvankettedik

A sorozat végén, hatvanegyedik sztoriként Gyárfás L. Miklós önmagát mutatja be. Hadd álljon itt – hatvankettedikként – jelen sorok írójának egy visszaemlékezése.

Valamikor a hetvenes években Koós János a marosvásárhelyi Kultúrpalotában koncertezett valamely máig megmagyarázhatatlan szomszédviszonyi enyhülés okán. Akkoriban a Kislány a zongoránál folyt még a vízcsapból is. Gyárfással felmentünk a művész öltözőjébe, ő rajzolta, én faggattam. Félszájjal, félszavakkal válaszolgatott, látszott, hogy valami szúrja az oldalát, ám számunkra a lényeg az volt, hogy a cikk meg a karikatúra elkészüljön. Némileg zavart ugyan, hogy közben a sminkes egy szőke hölgyet „kezelt” ugyanabban az öltözőben, de mert az idő szorított, meg különben is kicsire nem adunk, nem figyeltünk oda. A cikk elkészült, úgyszintén a karikatúra is: Koós egy zongorán áll, kis fehér tüllszoknyában, kezében mikrofonnal, s önfeledten dalol. A tudósítás címe pedig – Koós lány a zongorán áll.

Másnap a szerkesztőség fotósa meglehetősen fondorlatos orcával keresett meg. Ti voltatok az este Koósnál? – kérdezte. Voltunk – ismertük be töredelmesen. Akkor hát ti voltatok azok a marhák, akik a feleségét még bár egy szóra sem méltattátok, s ettől volt kiakadva a koncerten – homályosított fel a fotós, aki utánunk járt az öltözőben fotózni. Akkor eszméltünk fel, hogy az az amúgy igen dekoratív szőke jelenség, akit ottjártunkkor épp sminkeltek, Dékány Sarolta volt, Koós újdonsült felesége. Ja kérem, ha nekünk nem szóltak...

A zongorán álló Koós karikatúrája ott van a kötet második részében.