Ákosfalva polgármesteri hivatala és helyi tanácsa, valamint a Napsugár Emberjóléti Egyesület az idén már tizenötödik alkalommal szervezi meg a hagyományos Ákosfalvi Napokat.
2015. augusztus 05., 13:232015. augusztus 05., 13:23
Augusztus 21–23. között változatos, színvonalas programmal, kikapcsolódási és szórakozási lehetőségekkel várja az érdeklődőket, vendégeket Ákosfalva. A hivatalos nyitóünnepség 21-én 18 órától lesz a polgármesteri hivatal előtti téren. Ennek fénypontja az a momentum lesz, amikor méltatják és Pro Urbe címmel tüntetik ki azon személyeket – volt polgármesterek, helyi tanácsosok –, akik az elmúlt évtizedekben munkájukkal, tevékenységükkel hozzájárultak a község fejlődéséhez – tudtuk meg Osváth Csaba polgármestertől.
A községi napok rendezvényei az augusztus 20-ához, a katolikusok védőszentjéhez, István királyhoz kötődő búcsúból és a hozzá kapcsolódó vásárból nőttek ki. Az idei hétvégi rendezvények helyszíne a sport- és szabadidő központ lesz, ahol lesz kirakóvásár, termékbemutató, ígérnek sport- és kulturális rendezvényeket, fergeteges szabadtéri bulikat is, ahol a résztvevőket térzene, könnyű-, rock- és népzene egyaránt szórakoztatja majd.
Az eddigiekhez hasonlóan lesz gulyásfőzés is, ugyanakkor idén az érdeklődők részt vehetnek egy hagyományos, helyben történő disznóvágáson, amit disznótoros ebéd követ majd. Jó ebédhez szól a nóta – a hangulatról szombaton és vasárnap klasszikus és népzeneművészek gondoskodnak a meghívottak vendégsátrában.
A fénypont idén is a hagyományos szépségverseny lesz. Lévén hogy Ákosfalva a központi helyen fekszik a Nyárádmentén, és hogy az utóbbi években nemcsak nyárádmenti lányok neveztek be a versenybe, azt tavaly Marosszék szépe néven kiterjesztették az egész megyére. A megmérettetésre vágyó hölgyek, lányok jelentkezését augusztus 17-ig várják a polgármesteri hivatalban, illetve az esemény Facebook-oldalán. Az eseményt tűzijáték zárja – sorolta fel a polgármester a várható programpontokat.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!