Kibővítenék a gálfalvi iskolát

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A jelenlegi, immár ötvenéves iskola felújítását és egy új szárnnyal való kibővítését tervezik Nyárádgálfalván.

Gligor Róbert László

2015. szeptember 02., 15:272015. szeptember 02., 15:27

A gálfalvi önkormányzat 2010-ben nyújtott be pályázatot a Regionális Operatív Program keretében a községközponti iskolaépület bővítésére és felújítására. Kérelmüket jóváhagyták, de az elért pontszám miatt, mire támogatásra került volna a terv, kimerült a pénzkeret. Most azt tervezik, hogy a 2014–2020-as pályázati időszakban ismét benyújtják az elképzelést, természetesen aktualizálva és új alapokra helyezve. Szakemberek dolgoznak a terven, néhány héten belül elkészülnek a dokumentációval, amellyel ismét a ROP kiírásán próbálkoznak.

Az elképzelés szerint az iskolát új szárnnyal bővítenék, amely három szaktantermet és mosdóblokkot foglalna magába, valamint egy amfiteátrumos gyűléstermet is. Természetesen felújítanák a fűtésrendszert, kicserélnék a nyílászárókat és a tetőzetet, de a tetőtér beépítésén is gondolkodnak. Hamarosan elkészül az a szilárdsági szaktanulmány, amelyből kiderül, hogy a jelenlegi alap elbírja-e a további terhelést – ismertette a részleteket Karácsony Károly polgármester. A beruházás értéke 1 és 1,5 millió euró között mozog, ez teljes mértékben támogatott. Igaz, hogy utófinanszírozású, de az elöljáró úgy érzi, van annyi erejük, hogy két-három részletben bevállalják az összeg megelőlegezését és utólagos visszaszerzését.

A polgármester úgy látja, hogy Gálfalván nem várható nagy létszámcsökkenés a tanulók körében, azonban valószínűleg előbb-utóbb kénytelenek lesznek bezárni a szentháromsági felső tagozatot és az ottani gyerekeket is a községközpontba szállítani. Ezért olyan feltételeket, szaktantermeket, tanárokat szeretnének biztosítani, hogy itthon tartsák és helyben oktassák a fiatalokat. Amióta az iskolák fenntartását átruházták az önkormányzatokra, a helyhatóság másként kezeli a kérdést. Ezután is megpróbál annyi pénzt elkülöníteni, hogy az iskola normális körülmények között működjön – jelentette ki Karácsony Károly polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés