Fotó: Boda L. Gergely
Hatodik alkalommal szervezték meg a Marosszentgyörgyi Kisművészek Táborát, azaz a MaKiTát, amelyen hetven, 3 és 17 év közötti gyerek vesz részt.
2016. augusztus 03., 19:062016. augusztus 03., 19:06
Kisgyerekekkel telt meg a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia udvarán álló filagória. Volt, akit az édesanyja vagy édesapja kísért, mások a nagyszülőkkel érkeztek. Az asztalokon színes ceruzák, vízfesték, gyurma és kövek várták a kis kézműveskedőket.
Reggel tízre érkeznek a gyerekek, a kicsik délben hazamennek, a nagyobbak este 9 óráig maradnak – magyarázta érdeklődésünkre Baricz Lajos plébános, aki úgy fogalmazott, hogy egyfajta tehetségkutató és -fejlesztő jellege is van a tábornak. A gyerekek kreatív tevékenységeken vesznek részt, csapatban dolgoznak, kint vannak a friss levegőn, és hasznosan töltik a vakációt. Ugyanerről beszélt Fekete István is, aki két kisgyerekét kísérte el a plébánia udvarára. Elmondta, szívesen hozza a gyerekeket, hiszen itt közösségben vannak, kreatív elfoglaltságokon vesznek részt, rajzolnak, színeznek, gyurmáznak és közösségben töltik a napot.
Simon Kinga, a tábor ötletgazdája a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, 2010 őszén szerveztek a „művészgyerekekkel” egy rendezvényt, amelynek keretében kiállítás és koncert is volt, ami a gyerekeknek nagyon tetszett. Akkor elhatározták, hogy következő évben egész hetes foglalkozást szerveznek. Első alkalommal 2011-ben szervezték meg a tábort, azt követően pedig minden évben. Az egyik nyáron Zalaszentgyörgy volt a helyszín, a testvértelepülés meghívására ott töltöttek egy hetet a marosszentgyörgyi gyerekek kézművesfoglalkozásokkal, zene- és énektanulással.
Míg a kicsik a plébánián, a nagyok a művelődési otthonban tevékenykednek, például Vass Lajos és Orbán Balázs irányításával citerázni tanulnak. Délután pedig, miután az ovisok hazamennek, a nyolc évesnél nagyobbak is a plébánia udvarán és annak közösségi termében folytatják a foglalkozásokat.
Az egyik izgalmas tevékenység a laskával való kézműveskedés. Török Erzsébet Felvidékről, Karváról jött erre a hétre a testvértelepülésre, hogy száraztésztából tanítsa a gyerekeket különféle dísztárgyak készítésére. Gyertyatartó, fűszertartó, asztali és karácsonyfadísz készül az irányításával.
A hétfőn kezdődött tábor szombaton kiállítással, koncerttel és tábortűzzel ér véget. A kicsik alkotásait pénteken kiállítják, másnap pedig a nagyok mutatják be mindazt, amit egy hét alatt tanultak. Este tábortűz és közös vacsora, vasárnap pedig a 10 órás szentmisén újabb fellépés zárja az idei MaKiTa tábort.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!