Kedélyborzoló forgalmi megoldások Marosszentgyörgyön

Marosszentgyörgy Polgármesteri Hivatala nem nyugszik bele, hogy a községet átszelő 15-ös országút közepére válaszfalat építtetett a Romániai Országutak és Autópályák Országos Társasága (CNADNR). Észérvekkel, adatokkal próbálják jobb belátásra bírni a társaságot, egyelőre kevés sikerrel.

Bakó Zoltán

2014. augusztus 26., 11:202014. augusztus 26., 11:20

2014. augusztus 26., 11:382014. augusztus 26., 11:38

Nem tudnak felhőtlenül örülni a marosszentgyörgyiek és az itt közlekedők a 15-ös főút felújításának a településen belül alkalmazott, igencsak megkérdőjelezhető forgalmi megoldások miatt. Az útszakasz Marosszentgyörgyön átvezető szakaszán a kivitelezők egy válaszfalat állítottak fel, amely fizikailag is megakadályozza a záróvonal átlépését az autós és a gyalogosok számára egyaránt. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy a Marosvásárhelyi Rádió román nyelvű adásának egy minapi híre szerint a négysávos útszakasz külső sávjában parkolók szabálysértést követnek el, mivel a megállás tilos ezen a szakaszon, s a következő napokban ilyen értelmű közlekedésirányító táblákat is felszerelnek a település bejáratainál, a rendőrség pedig büntetni fogja azokat a járművezetőket, akik vétenek a táblák jelzései ellen.

Miután egyetlen ilyen tábla sem került ki a kérdéses útszakaszra az eltelt egy hét alatt, megkérdeztük a község polgármesterét, Sófalvi Szabolcsot, mi a helyzet az út menti megállással. „Én erről nem hallottam, ilyen táblák nincsenek, s egyszerűen nem is lehetnek, hisz ez ellentmondana minden logikának, de még a jogszabályoknak is” – mondta a község elöljárója.


Részsikerek már vannak

A sokak által már egyenesen a hírhedt berlini falhoz hasonlított közlekedési válaszfallal kapcsolatban még nem tudott megnyugtató válasszal szolgálni a polgármester. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, tovább harcolunk azért, hogy ez a fal eltűnjön a községet átszelő országútról. Vannak érvek mellette és ellene is. Főként azok vannak mellette, akik nem a főutcán laknak, őket ugyanis nem befolyásolja. Mi, a hivatal és a község nagy része azon a véleményen vagyunk, hogy nem kell, nem is kellett volna megépíteni, s erre vonatkozóan több érvünk is van” – mondta Sófalvi Szabolcs. Szerinte amellett, hogy csúnya, haszontalan, még veszélyes is. Ráadásul kezdetben úgy képzelték el a CNADNR-nél, hogy egyetlen megszakítás, átjáró sem lehet rajta.

„Ehhez képest sikerült annyit elérnünk, hogy az eddig megépített falon – két kilométeres távon  – van nyolc gyalogátjáró, hét olyan átjáró, ami a mellékutcákba való letérést segíti. És lesz két kisebb körforgalom, egyik a domb tetején, a másik a sósfürdőnél levő leágazásnál. Ez csak kisebb siker az eredeti elképzeléshez képest, mi úgy fogjuk fel, hogy részsiker, ami nem zárja ki, hogy tovább küzdjünk a fal ellen” – fogalmaz az elöljáró. Hozzátette: a község területén több száz méterre vannak egymástól a gyalogátjárók, ez nagyon sok egy település belsejében. Emellett nőtt a zaj is. A házaktól az országút korábbi szélesítésekor „leloptak” néhány méter előteret, így sok helyen egészen közel kerültek az úttesthez. A felépített betonfal pedig visszaveri a hangot, rá egyenesen a lakásokra.


Sófalvi: minket nem kérdeztek

Sófalvi kifejtette: az ügyben ismételten átiratot küldtek ismét a Romániai Országutak és Autópályák Országos Társaságának, annak brassói felügyeletéhez, ugyanezt elküldték a megyei prefektúrának, tanácsnak, a Környezetvédelmi Minisztériumnak, a vásárhelyi környezetvédelmi felügyelőségnek, a megyei és marosszentgyörgyi rendőrségnek is. „Amikor a falat eltervezték, minket nem kérdeztek, még csak nem is tájékoztattak. Pedig akkor elmondhattuk volna, hogy Marosszentgyörgy viszonylatában – ahol az út mentén lakóházak vannak egymás mellett  – ez nem kivitelezhető, bármennyire divat is ez manapság országos viszonylatban. Ráadásul itt nem volt annyi baleset, ami indokolttá tette volna ezt a »védelmi rendszert«” – mondta a polgármester. A prefektúra és a megyei önkormányzat elfogadta az érvelésüket, s támogatja is őket.

Az átiratban közölt érvek a következők: a betonfal megépítésével elvettek az út szélességéből egy métert. Ennyi helyet foglal a fal és a mellette levő két sáv. Így értelemszerűen keskenyebbek lettek a közlekedési sávok, ami potenciális veszélyforrás. Ugyanakkor a betonfal miatt fellép az úgynevezett optikai szűkület a közlekedési sávokon. Ez fokozott balesetveszélyt jelent, és augusztus elsején emiatt is történt egy súlyos közlekedési baleset a felépített fal mentén.

A 80 centiméter magas falon átvezető gyalogátjárók veszélyesek. Sem a gyalogos, sem az autóvezető nem észleli időben egymást, ezért nagyobb a balesetveszély. Erre is volt példa az utóbbi napokban.  A betonfal akadályozza a balra kanyarodást is, ha az autós el akarja érni a községházát, az orvosi rendelőt, az oktatási intézményeket, a rendőrséget, a katonai egységeket – a tízezres településen több mint 800 gazdasági egység, intézmény működik. Évi hárommillió áthaladó jármű okoz a fal miatt fokozottabb zajszennyezést.  A rohammentők, a mentők, a tűzoltók, a rendőrségi autók nehézkesebben érnek célba sürgősségi estekben a betonfal kevés átjárója miatt, értékes percek veszhetnek el, életeket kockáztatnak az átjárók keresgélésével, kerülgetés miatt.

A fenti érvek alapján a marosszentgyörgyi önkormányzat arra kéri a CNADNR-t, hogy szüntesse meg, bontassa le a község főútjára felépített válaszfalat. Egyelőre a társaság még nem válaszolt a polgármester beadványára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés