Jótékonysági koncertsorozat a Colectiv-tragédia áldozataiért

Nagyszabású jótékonysági koncertsorozattal járulnak hozzá a marosvásárhelyi együttesek is a bukaresti Colectiv Klubban történt katasztrófa sérültjeinek, illetve az áldozatok családjainak megsegítéséhez. A pénteki esemény országos szintű kezdeményezésből nőtt ki, és jó alkalomnak ígérkezik a szolidaritás kifejezésére, a segítségnyújtásra, de a minőségi szórakozásra is.

Vass Gyopár

2015. november 17., 23:102015. november 17., 23:10

Az eseményen hat együttes lép fel: Koszika and the Hotshots (fotó), The Pinwheels, Moonfellas, Tekla and the Timemakers, Kevin and the Roots, Bronx. Amint azt Kusztos Dávid, a Pinwheels zenekar basszusgitárosa elmondta, volt olyan együttes, amelyet ők kerestek meg, de volt, aki maga jelezte részvételi szándékát.

Amint az az esemény Facebook-oldalán olvasható, a koncert az Împreună rezistăm (Együtt kitartunk) nevű országos mozgalom keretében kerül sor. A kezdeményezők elképzelése szerint a zenei rendezvényekre az ország összes helyszínén november 14-én, este 7 órától került volna sor. Végül ezt az időpontot Vásárhelyen egy héttel el kellett tolni, szervezési nehézségek miatt. Többek között a helyszínválasztás nehezítette meg a dolgot, végül az Amnezia Klubba (a volt Kuba Libre Diszkó) várják a zenekedvelő segíteni akarókat pénteken este hat órától.

„A koncertsorozat szervezésében szempont volt az, hogy az együttesek képviseljék a vásárhelyi zenei világot” – fejtette ki Kusztos Dávid, hozzátéve, hogy a  résztvevők változatos zenei kínálatban részesülnek majd, lesz klasszikus rock, indie rock, soul, blues, dzsessz, pop-rock, hip-hop – el egészen az alternatív hangzású dallamokig. „Igazából mindenféle stílus, amivel a vásárhelyi környezetben találkozni lehet, jelen lesz” – összegezte a fiatal zenész. Hozzátette: „A klub 600 férőhelyes, sokkal nagyobb kapacitású, mint ahányan el fognak jönni, mert az a világ nyolcadik csodája lenne, ha Vásárhelyen egy rockkoncertre 600-an eljönnének, főleg egy klubkoncertre. Ilyen szempontból biztonságos, mert sokkal nagyobb a kapacitása, mint amennyi emberre számítunk, majdnem duplájára”.

A Dark Side Booking Academy szervezőiroda kérése, hogy a résztvevők a koncertek alatt ne dohányozzanak, a fellépések között viszont ezt megtehetik. Az adománygyűjtés az Estuar Alapítványon keresztül történik. A belépő 15 lejbe kerül, ami tulajdonképpen az adomány összegét is jelenti.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés