
Megnyugtatóan jó szakaszba ért Jedd és a magyarországi Kamond testvérkapcsolata. Erre kellően oda is figyelnek, ezért úgy döntöttek, hogy egyelőre más falvakkal nem „szerződnek”.
2015. augusztus 19., 14:442015. augusztus 19., 14:44
A két település kapcsolata egy ismerősön keresztül indult, aki a magyarországi település polgármesterének barátja – mondta el Bányai István, Jedd alpolgármestere. Az első év kölcsönös küldöttlátogatásai után 2013-ban írták alá a testvértelepülési egyezményt. Tavaly pályázati támogatással egy nagybusznyi személy érkezett Jeddre, nem sokkal később ugyanennyien utaztak innen Magyarországra.
Idén a magyarországiak május végén utaztak Jeddre egy európai uniós pályázat támogatásával, ezért az egyhetes ittlétük egy részét azok a programok töltötték ki, amelyek során a helyiekkel az EU-ról, EU-s irányelvekről beszélgettek, előadásokat hallgattak. Természetesen a szórakozás sem maradt el, sőt egy csíkországi látogatás is belefért a programba. A látogatást a jeddiek nemrégiben viszonozták, ők is egy hetet töltöttek Kamondon. A fiatalok sátortáborban laktak, az időseket családoknál szállásolták el, és színes programot biztosítottak számukra. Barátságos focimérkőzéseken a jeddiek elpáholták a kamondiakat, kertaiakat, karakószörcsökieket, részt vettek a falunapon, folytatták a tavalyi borkóstolót, és ellátogattak a világ egyetlen föld alatti lovasarénájába is, ahol épp Mága Zoltán biztosított kitűnő hangulatot a lovasbemutató közben. Az 59 fős küldöttség utazási költségét az önkormányzat fedezte, mert a többszöri próbálkozás ellenére még nem sikerült európai támogatást szerezni a testvérkapcsolati programokra.
A jeddiek már nagyon magukénak érzik ezt a kapcsolatot, amely nemcsak a hivatalosságok szintjén működik, hanem a lakosság, családok között is baráti szálak alakultak ki, amelyeket ápolnak. Bányai István annak a híve, hogy egy kapcsolatra kellően oda kell figyelni, ezért nem szándékoznak egyelőre más kapcsolatokat is kialakítani. Az elöljáró szerint két vagy több településsel találkozni évente egy falunak igen sok.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!