Itthon kamatoztatja tudását

•  Fotó: Vass Gyopár

Fotó: Vass Gyopár

Szabó György köztéri emlékoszlopai egyre sokasodnak, miközben ő nem változik: ugyanaz a tisztességes, szerény ember maradt, mint aki mindig is volt. És hiába kérdeztük eddigi megvalósításairól, a jövőbeli terveiről sokkal többet tudott mesélni.  Az Erdőszentgyörgyön élő faragómesterrel beszélgettünk.

Vass Gyopár

2014. január 27., 11:252014. január 27., 11:25

Szabó György gyerekkora óta vonzódik a fához, a famegmunkálás szeretetét édesapjától örökölte. Figyelme korán a díszítőelemekre, a faragászatra terelődött.

Székely mesterek határozták meg a pályáját

Mesterének ugyan nem nevez senkit, de óriási szerencsének és fejlődésében mérföldkőnek tartja, hogy 2001-ben Magyarországra ment dolgozni, ahol hét évig kiváló székely mesterektől tanulhatott, akiktől nemcsak a fadíszítés technikáját, hanem a történelem iránti érdeklődést és a népművészet iránti érzékenységet is elsajátította. Pár éve hazatelepült szülővárosába, Erdőszentgyörgyre. Nagy előszeretettel készít használati és berendezési tárgyakat, és számára a legnagyobb kihívás úgy elkészíteni ezeket a tárgyegyütteseket, hogy ezek részei egységet alkossanak.

Köztéri alkotások nem csak Erdélyben

Köztéri alkotásai mindig az ősök iránti tisztelet jegyében születtek. Erdőszentgyörgyön két emlékmű készítésére kérték fel. 2011. március 15-én avatták azt a központi parkban lévő emlékművét, amelyre azért volt szüksége a városnak, hogy legyen egy olyan hely, ahol az erdőszentgyörgyi magyarok nemzeti ünnepeiket méltó módon ünnepelhetik, koszorúzhatnak. A másik emlékoszlop az általános iskola templomkertjében van, ezt a felekezeti oktatás emlékére állították. A faragómester keze munkáját dicséri a havadtői és az aranyosgyéresi templomok kertjében felállított emlékoszlopok, és különös nosztalgiával tud beszélni az általa készített kőszegi református templom két kapujáról, amelyet a templom építőjének, Csete Györgynek a jóváhagyásával készített el.

Tervekkel tele

További tervei is a közösség javát szolgálják. Civil szervezetekkel karöltve Erdőszentgyörgy régi épületein tájékoztató emléktáblákat szeretnének elhelyezni. A Zeyk-kúrián fel szeretnék tüntetni a család erdőszentgyörgyi ágának leszármazottait, továbbá a ma gyógyszertárként és autósboltként működő helyiségen vissza szeretnék állítani a Magyar Királyi Posta feliratot. Az 1870-es években Maros-Torda vármegye harmadikként nyílt gyógyszertárára, az egykori Angyal patikára is rá szeretnék irányítani a közvélemény figyelmét.

Ezenkívül háromnyelvű helységnévtáblát szeretnének állíttatni a város három bejáratánál. Március első felében Bajára készít egy kopjafa-emlékoszlopot annak emlékére, hogy a magyarországi testvérváros megadta az ezredik állampolgárságot a határon túli magyaroknak. Kétgyerekes édesapai teendői mellett hagyományőrző csoport indításában is részt vállal, és társaival készülnek a nyáron esedékes első Petőfi-emléktúrára, amely a költő útját követi Marosvásárhelytől Fehéregyházáig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 12., vasárnap

Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt

Tizennégy síremléket döntöttek fel vasárnapra virradóan a szászrégeni zsidó temetőben ismeretlen tettesek. A hatóság sírgyalázás gyanújával indított nyomozást az ügyben.

Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt
Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt
2026. április 12., vasárnap

Meggyalázták a szászrégeni zsidó temetőt

Hirdetés
2026. április 12., vasárnap

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében

Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.

Leégett a teteje egy lakóháznak Maros megyében
2026. április 11., szombat

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán

Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.

Dorin Florea is üzent „magyar barátainak”, és egyértelműen állást foglalt a magyarországi választás kapcsán
2026. április 11., szombat

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében

Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.

Súlyos közúti baleset történt Marosludas közelében
Hirdetés
2026. április 11., szombat

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor

Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.

Ünnepi menetrend szerint és más útvonalon közlekednek a buszok ortodox húsvétkor
2026. április 10., péntek

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején

Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.

Forgalomkorlátozások Marosvásárhelyen az ortodox húsvét idején
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál
2026. április 10., péntek

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

Hirdetés
2026. április 10., péntek

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt

Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.

Két tűzesethez is riasztották a tűzoltókat Maros megyében egyetlen éjszaka alatt
2026. április 10., péntek

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében

A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.

Illegális alkoholkészletre csaptak le házkutatások során Maros megyében
2026. április 08., szerda

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában

Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.

Megrongálták a nyilvános mosdókat Marosvásárhely új szabadidőparkjában
Hirdetés