
Fotó: Gligor Róbert László
Olvasói panaszt kaptunk arról, hogy Nyárádszereda szinte mostohagyerekként kezeli a szentannai városrészt, ahol nincsenek beruházások, az iskolaépítés abbamaradt, a közvilágítás nem működik, de a munkahelyek hiányát sem hagyják szó nélkül.
2014. január 27., 16:452014. január 27., 16:45
2014. január 27., 16:462014. január 27., 16:46
A panasz a Vásárhelyi Hírlap sms-vélemény rovatához érkezett. Az ügyben Tóth Sándor polgármester véleményét is megkérdeztük, aki elmondta: egyáltalán nincs szó arról, hogy a szentannai emberek mostohagyerekek lennének, de pillanatnyilag a városközponti beruházásokra kell nagyobb figyelmet fordítaniuk.
Ami a közvilágítást illeti, az ugyanolyan programmal működik a városban és a hozzá tartozó falvakban, azaz csak éjszaka 1 és 4 óra között szünetel. A szentannai rész más fázison van, és műszaki okokból lehetett ugyan áramszünet, de szó sincs arról, hogy valamelyik városrész „bőrén” spórolnának. Sőt, az idén korszerűsítik a közvilágítást, a 125 és 250 wattos világítótestek helyett 36 vagy 72 wattos energiatakarékos égőket szerelnek fel százhatvan oszlopra. Így takarékoskodnak, és ebből fogják az izzókat utólag kifizetni, tehát várhatóan ezután nem kell lekapcsolni a közvilágítást.
„Odafigyelünk a szentannaiakra!”
Ami a kultúrotthonnál és iskolánál elkezdett építkezési munkálatokat illeti, a polgármester kiemelte: a tompai, sárdi, demeterfalvi iskolákkal és a középiskolával együtt kormánypénzekből kezdték el a munkálatokat, míg az andrásfalvi, szentannai és mosoni iskolák európai támogatásból épültek. Mivel a magyarság nincs kormányon, a célpénzek késnek, ezért álltak meg az építési munkálatok, saját költségvetésből pedig csak az önrészekre futja. Ez nem azt jelenti, hogy várni kell, amíg ismét kormányon lesz a magyar képviselet, de a jelenlegi költségvetési mutatók mellett egyelőre nem ígéri az elöljáró a munkálatok folytatását.
Tóth Sándor elismeri: valóban oda kell figyelni a szentannai településrészre is, az ivóvíz- és csatornarendszert arrafelé is bővíteni kell, az útra új aszfaltszőnyeg kell, de idén a legnagyobb beruházás csak a ravatalozó lehet a szóban forgó városrészben.
Szükség van a szakemberekre
Ami a munkahelyeket illeti, az nemcsak a városban, hanem az egész vidéken gondot jelent. Tóth Sándor elismeri, hogy még nem sikerült olyan nagyobb befektetőt ide csalogatni, amely több száz munkahelyet biztosítana. De dolgoznak azon, hogy a települést „helyzetbe hozzák”, ezért gazdasági népszerűsítő filmet is készítettek, a helyi vállalkozóknak próbálnak juttatni minden helyi munkát, ha azok megfelelnek a törvényes követelményeknek. Néhány új munkahelyet már sikerült biztosítani a beruházásoknál, de Tóth úgy véli: az állami, szövetkezeti rendszer ideje lejárt, inkább nagyobb magánvállalkozókat kell idevonzani, segíteni. Azok szigorúbb ellenőrzés és biztonsági követelmények mellett, szakmai tudást követelve tudnának lendíteni a település gazdasági helyzetén, bár ennek az a hátránya, hogy viszonylag kevés pénzért foglalkoztatják a munkást.
Az elöljáró azt sem hagyta szó nélkül , hogy sok mindenben mentalitásváltásra is szükség volna. „Nem figyel senki a szakoktatásra, az iskolai szakosztályok nem telnek be, pedig nem lehet mindenki orvos, ügyvéd, menedzser, hanem termelő, komoly, jó szakemberekre is szükség lenne, márpedig ebből is hiány van vidéken. Továbbá a volt kisipari szövetkezetnél minimális összegért bérelhetnek helyiséget a helyi vállalkozók, de azt a csekély összeget is alig hajlandók befizetni a városnak – fejtette ki Tóth Sándor. Az elöljáró úgy látja, hogy jelenleg nem lehet nagy ipari beruházásokra számítani, de több nyárádmenti polgármesterrel közösen gondolkodnak egy kisebb ipari termékfeldolgozó csarnok létesítésében a jövőre nézve.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!