
Jelentős előrelépést remél a közeljövőben a rongálások, lopások és bűncselekmények visszaszorításában a kisváros polgármestere.
2015. május 14., 11:072015. május 14., 11:07
Csibi Attila Zoltánnal azt követően beszélgettünk, hogy néhány nappal ezelőtt ismeretlen tettesek ismét megrongálták a település központjában levő park padjait, a futballpályán kerítéselemeket, vascsöveket loptak el, de azonosított személyek attól sem riadtak vissza, hogy a Küküllőn átívelő vashíd mellett, a kemény munkával kitakarított, rendbe tett folyóparti piknikező helyen fényes nappal az asztal tetején rakjanak tüzet.
Ami a köztéri rongálásokat illeti, a polgármester elmondta: megpróbálják azonosítani azokat a fiatalokat, suhancokat, akik ilyesmivel „szórakoznak”. Az, hogy a parkban a padokat összetörték, sajnos lassan már nem újdonság, hiszen évente egyszer-kétszer megismétlődik. A város tizenkét főbb csomópontján vannak ugyan felszerelve térfigyelő kamerák, de ez a szám messze nem elégséges, továbbá aki törvénytelenséget akar elkövetni, az úgyis kikerüli azok látóterét. Ezért már idén tervbe vették, de ha most nem lesz rá lehetőség, akkor a következő évben mindenképp megkétszerezik, akár meg is háromszorozzák a térfigyelő kamerák számát – ígéri az elöljáró.
Augusztustól ígér jelentősebb változást a közrend és közbiztonság kérdésében Csibi Attila. Már megalakult a négy fős helyi rendőrség, az alkalmazottak jelenleg továbbképzésen vesznek részt. Augusztus 1-jétől lépnek tényleges szolgálatba, és gyakorlatilag ugyanolyan jogaik lesznek, mint az állami kötelékbe tartozó városi rendőrségnek. Ugyanakkor augusztustól a helyi és városi rendőrség, valamint a városházával szerződéses viszonyban álló őrző-védő cég emberei állandó huszonnégy órás járőrszolgálatot tartanak majd, lefülelik a rongálókat, de ősszel a terménylopások is gondot jelentenek. Jelenleg az iskolai épületek, a kórház és a városháza riasztókkal vannak ellátva és egy GPS-rendszerrel vannak összekötve, amely jelzi, ha valahol betörés történik, így az őrző-védő cég emberei egy-két percen belül a helyszínre érhetnek. Ezt egy hónapja működtetik, ugyanis már többször behatoltak ismeretlenek az iskolai műhelyekbe, ahonnan különböző tárgyakat loptak el. Próbálják rávenni a helyi cégeket, kisvállalkozókat is, hogy bekapcsolódjanak a riasztásos rendszerbe, hiszen ez számukra is biztonságot jelent, ugyanis üzletekbe, lakásokba is betörtek már a tolvajok.
Átszervezik a rendőrséget
Csibi Attila elmondta azt is, hogy új parancsnoka van a városi rendőrségnek, aki elkezdte átszervezni az állományt és a tevékenységet, s érezhetően javult a rendőrség és a városháza viszonya.
Korábban a városvezető a múltban többször is szóvá tette elégedetlenségét azzal kapcsolatban, ahogy a szentgyörgyi rendőrök végezték a munkájukat. Augusztus elejére eljuthatnak oda, hogy a városban működő rendfenntartó szervek hatékonyan együtt tudjanak működni a lakosság érdekében – fejezte ki reményét a polgármester.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!