Folytatják Ákosfalván a tavaly elkezdett munkálatokat

Kedvező pénzügyi időszaknak néz elébe Ákosfalva, hiszen a tavalyról sikerült áthozni az idénre 600 ezer lej megtakarítást, de a pénzelosztáskor is szépen jutott a községnek.

Gligor Róbert László

2016. április 29., 15:182016. április 29., 15:18

A tavaly ősszel elkezdődött a mellékutcák aszfaltozása a községben, ezt folytatják az idén is. Aszfaltszőnyeg kerül Cserefalva minden utcájára, Nyárádszentbenedeken, ahová eddig még nem jutott, míg Ákosfalván idén csupán az Üveghegy utcát korszerűsítik, Göcsön pedig a Tank utcát.

Befejezik a tavaly elkezdett munkálatokat Göcs és Szövérd között, ahol betonsáncok kialakításával és lefedésével sikerült az utat annyira megszélesíteni, hogy két ellentétes irányból közlekedő autó elférhessen egymás mellett. Hasonló módon sikerült egy jókora nyitott teret kialakítaniuk Göcs központjában. Már elkezdték a nem aszfaltozott utcák kijavítását, mindenhová jut zúzott kő, ahol az szükséges.

Minden évben megpróbáltak a járdaépítéssel is haladni egy-egy szakaszon. Ezúttal Nyárádszentbenedeken és Székelyvajában fognak dolgozni a közeljövőben, a főút mentén elmaradt szakaszokat fejezik be. Azért itt, hogy a megnőtt közúti forgalommal együtt járó balesetveszélyt megelőzzék, és járda építésével próbálják a gyalogosokat leszoktatni arról, hogy az úttesten közlekedjenek.

„A civilizáció minket is kerget” – fogalmaz félig viccesen Osváth Csaba polgármester, amikor arra utal, hogy a fiatalok igényeit is fel kell ismerni, illetve figyelembe kell venni. Nem szabad eltekinteni attól, hogy számos fiatal vásárol terep- és sportmotorokat, két-, három- vagy négykerekű eszközöket. Így született döntés arról, hogy számukra a községben gyakorlópályát építsenek. Ezáltal kivonják őket a közutakról, csökken a balesetveszély, nem okoznak kárt vagy kellemetlenséget a mezei utakon vagy a gazdák területein, és ők is megtalálják a hobbijuknak megfelelő szórakozási lehetőségeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került