Fotó: Haáz Vince
Egyértelmű, hogy a kánikula a felelős a marosvásárhelyi rohammentő-szolgálatnál az utóbbi napokban megnövekedett forgalom miatt. A betegek túlnyomórészt idős emberek. De azért, mert valaki idős, nem biztos, hogy elviselhetetlen terhet jelent számára a meleg.
2015. július 07., 16:352015. július 07., 16:35
Amint azt a marosvásárhelyi rohammentő-szolgálat ügyeletes orvosától megtudtuk, a hét első napján 231 beteget láttak el, ezek közül egyértelmű volt, hogy több mint 40-et a kánikula okozta tünetek – például kiszáradás – miatt szállítottak kórházba. A keddi napon is a szokásosnál nagyobb volt a mentősök forgalma – tudtuk meg az ügyeletes szakembertől, majd a betegek életkoráról nyilatkozva elmondta, legtöbbjük idős személy.
Ábrám Noémi, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének ügyvezető igazgatója elmondta, alapítványuk megyeszerte 540 idős embert gondoz. Kérdésünkre, hogy hogy bírják a hőséget, elmondta: a városiakról általánosságban elmondható, hogy nem mozdulnak ki, és gondosan ügyelnek arra, hogy megtegyék a megfelelő óvintézkedéseket, például odafigyelnek arra, hogy sok vizet igyanak. A falusi eseteik közül, különösen azok, akik nem is annyira idős koruk, mint hátrányos anyagi helyzetük miatt kerültek be a programjukba, hiába a kánikula, akkor is kimennek a földekre dolgozni.
Kedden a reggeli órákban a marosvásárhelyi Bolgár téri buszmegállóban sok idős ember is várakozott. „Nem bírom a meleget, nagyon elfáraszt. Nehezebb, mintha fizikai munkát végeznék. Nemigen járok sehova, örvendek, ha átélem ezt a krízist. Holnapra még melegebbet mondanak, de valahogy csak átvészeljük, ha a Jóisten megsegít” – mondta Gabi néni. A szintén nyugdíjas Hajdó Erzsébet néni elmondta, hála Istennek bírja a meleget, pontosabban el tudja viselni: „Olyan alkat vagyok, hogy a nehézségekkel mindig szembe tudtam nézni. A rosszat is el kell viselni, nemcsak a jót”. A 77 éves nyugdíjas hölgy elmondta, tudja, hogy szerdán is nagyon meleg lesz, de a reggeli gyógytornáját akkor sem fogja kihagyni.
A kedden Marosvásárhelyen mért plusz 33 Celsius fok után szerdán még melegebbre számíthatunk, akár 35 fokos csúcshőmérséklettel. A nagy melegben fontos, hogy odafigyeljünk gyógyszereink tárolására is. Rodica Burcă főgyógyszerész elmondta, a készítményeket tartsuk hűvös, sötét helyen, például a kamrában, de mindenképp olyan környezetben, ahol nincs 25 foknál melegebb. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy fontos elolvasni a használati utasítás tárolásra vonatkozó részeit is, vagy éppenséggel megkérdezni azt a patikusoktól.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
szóljon hozzá!