Főleg az időseket veszélyezteti a kánikula

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Egyértelmű, hogy a kánikula a felelős a marosvásárhelyi rohammentő-szolgálatnál az utóbbi napokban megnövekedett forgalom miatt. A betegek túlnyomórészt idős emberek. De azért, mert valaki idős, nem biztos, hogy elviselhetetlen terhet jelent számára a meleg.

Vass Gyopár

2015. július 07., 16:352015. július 07., 16:35

Amint azt a marosvásárhelyi rohammentő-szolgálat ügyeletes orvosától megtudtuk, a hét első napján 231 beteget láttak el, ezek közül egyértelmű volt, hogy több mint 40-et a kánikula okozta tünetek – például kiszáradás – miatt szállítottak kórházba. A keddi napon is a szokásosnál nagyobb volt a mentősök forgalma – tudtuk meg az ügyeletes szakembertől, majd a betegek életkoráról nyilatkozva elmondta, legtöbbjük idős személy.

Ábrám Noémi, a Diakónia Keresztyén Alapítvány marosvásárhelyi fiókszervezetének ügyvezető igazgatója elmondta, alapítványuk megyeszerte 540 idős embert gondoz. Kérdésünkre, hogy hogy bírják  a hőséget, elmondta: a városiakról általánosságban elmondható, hogy nem mozdulnak ki, és gondosan ügyelnek arra, hogy megtegyék a megfelelő óvintézkedéseket, például odafigyelnek arra, hogy sok vizet igyanak. A falusi eseteik közül, különösen azok, akik nem is annyira idős koruk, mint hátrányos anyagi helyzetük miatt kerültek be a programjukba, hiába a kánikula, akkor is kimennek a földekre dolgozni.

Kedden a reggeli órákban a marosvásárhelyi Bolgár téri buszmegállóban sok idős ember is várakozott. „Nem bírom a meleget, nagyon elfáraszt. Nehezebb, mintha fizikai munkát végeznék. Nemigen járok sehova, örvendek, ha átélem ezt a krízist. Holnapra még melegebbet mondanak, de valahogy csak átvészeljük, ha  a Jóisten megsegít” – mondta Gabi néni. A szintén nyugdíjas Hajdó Erzsébet néni elmondta, hála Istennek bírja a meleget, pontosabban el tudja viselni: „Olyan alkat vagyok, hogy a nehézségekkel mindig szembe tudtam nézni. A rosszat is el kell viselni, nemcsak a jót”. A 77 éves nyugdíjas hölgy elmondta,  tudja, hogy szerdán is nagyon meleg lesz, de a reggeli gyógytornáját akkor sem fogja kihagyni.

A kedden Marosvásárhelyen mért plusz 33 Celsius fok után szerdán még melegebbre számíthatunk, akár 35 fokos csúcshőmérséklettel. A nagy melegben fontos, hogy odafigyeljünk gyógyszereink tárolására is. Rodica Burcă főgyógyszerész elmondta, a készítményeket tartsuk hűvös, sötét helyen, például a kamrában, de mindenképp olyan környezetben, ahol nincs 25 foknál melegebb. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy fontos elolvasni a használati utasítás tárolásra vonatkozó részeit is, vagy éppenséggel megkérdezni azt a patikusoktól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés