
Másodjára szerveztek motoros jótékonysági akciót szeptember 19–20-án a magyarfülpösi Szivárvány Alapítvány megsegítésére. A rendezvény messze felülmúlta a várakozásokat, a 43 motor tulajdonosa, utasa, továbbá jelen nem lévő, az ügy iránt elkötelezett emberek több mint 5 ezer lejt gyűjtöttek össze.
2015. szeptember 21., 15:362015. szeptember 21., 15:36
Lassanként teljesül a település református lelkipásztorának, Ady Istvánnak az álma, aki egy tavaly folytatott beszélgetésünk alkalmával abban reménykedett, hogy a környék magyarsága egyszer csak megérti, és elkezdi támogatni munkájukat. Ezt igazolja, hogy a motorosok több mint fele Szászrégenből és környékéről érkezett.
A Szászrégentől mintegy 10 km-re fekvő településen holland segítséggel felépült egy közösségi ház, mely 1996-ban újabb funkcióval gazdagodott: a 260 lelkes gyülekezet lelkipásztora itt indította újra a magyar nyelvű óvodai és elemi oktatást. A környék nehéz anyagi körülmények között élő családjainak gyerekeit azóta is minden hétfő reggel összegyűjtik, és péntekig gondjukat viselik a bentlakásos intézményben. A felső tagozatosok pedig a szintén általuk alapított szászrégeni szórványkollégiumban folytatják tanulmányaikat.
Az elmúlt hétvégére az alapítvány kis védencei nem mentek haza; szombat délután tapssal fogadták az udvart megtöltő motorosokat. A legnagyobb élményt számukra természetesen az jelentette, amikor felülhettek a szebbnél-szebb járgányokra, sőt, egy rövid útvonal erejéig ki is próbálhatták a motorozás élményét. A jó szándékú motorosoknak köszönhetően volt olyan gyerek, aki azzal dicsekedett, hogy hét motoron ült, és bizony volt olyan is, aki azért lógatta az orrát, mert „csak” háromszor fordultak vele.
Ady István lelkipásztor elmondta: „Akarva-akaratlanul összehasonlítom az ezelőtt egy évi találkozót és a mostanit. Nekem akkor nagyon jólesett, hogy jöttek, jól sikerült, de most, amikor a feleségem úgy jött fel, hogy egy fülpösi hölgy telefonált, hogy vigyázz, mert egy üst gulyás nem lesz elég, nagyon-nagyon örvendtem”. Hozzátette, kifejezetten jólesett számára a székelyudvarhelyi Daimler motoros klub tagjainak jelenléte, akik – ha csak egy délutánra is – de eljöttek.
A szászrégeni csapatot szervező Pampel Attila elmondta: „Elsősorban azért csatlakoztunk, mert ha lehet valakin segíteni, miért ne segítenénk? Másrészt azért, mert motoros rendezvényről van szó, és az ilyen mozgalmakért élek-halok. Nem tudom, milyen volt a tavalyi, de remélem, hogy a jövő évi rendezvény még jobb lesz, mint az idei”.
Az ötletgazda, Demeter Zoltán is azon a véleményen volt, hogy az e hétvégi megmozdulás teljesen más volt, mint a tavalyi. „Az egy évvel ezelőtti jótékonykodási akció egy kicsit családiasabbra sikerült, amely idén – hála a szászrégeni szervezésnek és résztvevőknek is – messze felülmúlta várakozásainkat. De mind a kettő a maga nemében felemelő volt” – fogalmazott.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!