Fotó: Gligor Róbert László
A helyi református egyház telkén állították fel az egykori országzászlós emlékművet Jedden. Amit a kommunizmus eltüntetetett volna, az most felújításra vár.
2016. május 12., 15:072016. május 12., 15:07
A magyar hadsereg 27. székely ezred harmadik zászlóaljának útépítő csapata 1940–1944 között ezen a vidéken is dolgozott, és feljegyzések szerint két hétig Jedden tartózkodott – mesélt részleteket Márton Csaba református lelkész, aki az egyházközség bejegyzéseiből azt is tudja, hogy a gyülekezet tagjai fogadták a katonákat, velük együtt úrvacsorát is vettek a templomban. Ennek emlékére egy országzászlótartót építettek a településnek. Ez a faluközpontban állt, és fényképekről tudni, hogy tetején egy zászlórúdtartó volt beépítve, az árbocra volt felhúzva a nemzeti lobogó. A háborút követő rendszerváltás után a rúd helyébe a leleményes helyiek kopjafát állítottak, így emlékműként állt helyén 1989-ig. Márványtábla is volt rajta, talapzatát lövészárkokat utánzó betonkerítés övezte. A kommunizmus utolsó évében egy őszi éjszakán eltüntette a helyi hatalom az építményt: kotrógéppel gödröt ástak számára, beledöntötték és leföldelték, majd betonból alapot öntöttek rá, amelyre egy raktárt építettek volna. Ám télen a beton megfagyott, használhatatlanná vált, így nem került rá épület.
Az emlékműként számon tartott betontömb két éve került ki a talajból, amikor játszóteret építettek a községháza udvarán. Bányai István alpolgármesternek köszönhetően tavaly felszállították a református egyház telkére, ahol a közösség betonalapot öntött, ott állították fel. Legkönnyebb lett volna összetörni, és elhordani – tette hozzá a lelkész, azonban ő is azt vallja, a régi emlékeket nem szabad eldobni.
Ezért is támogatta, hogy újra felállítsák és restaurálják. A kitört részeket pótolni kellene, a repedéseket tömíteni, eltüntetni. Amikor ledöntötték, eltűnt a rajta levő feliratos márványtábla is, állítólag valaki az udvarán, a kút mellett tartotta, így tönkrement. A kopjafát is elvitték, soha nem került elő.
A felújításra ezután kerülhet sor, de még azt sem tudják pontosabban, hogy ez mennyibe kerül majd. Nem lesz olcsó – állítja a lelkész, akinek egy helyi lakos árajánlatot tett a munkálatra.
Arra a kérdésünkre, hogy a közösség hogyan fogadta a tömb újra felállítását, Márton Csaba elmondta: az idősebbek nagy örömmel fogadták, hiszen az valamikor emlékmű volt számukra, fel is háborította a lakosságot, amikor ledöntötte a kommunista rezsim. A faluközpontban azóta emlékoszlopot építtetett a volt alpolgármester a világháborús hősök emlékére, tetejére sasmadár-ábrázolást is tetetett.
Az egyház telkén várja most a felújítást az egykori zászlótartó, addig is szeretnének köréje virágágyásokat kialakítani, padokat elhelyezni. Bányai István alpolgármester úgy véli, ez méltóbb hely lenne nemzeti ünnepekkor a megemlékezésre, koszorúzásra, mint a faluközpontban álló emlékmű, mert ehhez jobban köthető március 15. szellemisége.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!