
A város- és falunapok, különböző nagyobb lélegzetű rendezvények – mindössze egy napra vagy akár szűkebb hétre – mindig felpezsdítik az adott település életét. Általában az elszármazottak térnek vissza, de ilyenkor Erdélybe látogatnak a testvértelepülések küldöttei is. A Múzeumok Éjszakájára viszont már célirányosan készülő magyarországi turisták is eljönnek.
2015. július 30., 15:552015. július 30., 15:55
Marosvásárhely általában a májusi városnapokon, az augusztus végi Forgatag és, részben, az őszi bor- és kézműves vásár alatt népesedik be. Bár nagyon sok szálloda és panzió működik a településen, ilyenkor szinte lehetetlen szobához jutni azoknak, akik nem jelentkeztek be időben. Míg az önkormányzat által szervezett városnapokon általában a testvértelepülések népes küldöttségei foglalják el a szállodákat, a magyar napokként számon tartott Forgatagon a hazatérő elszármazottak népesítik be a panziókat – különösképpen azok, akiknek már nincs hova hazamenniük. Demeter Attila, a helyi turisztikai információs központ vezetője szerint a Múzeumok Éjszakája is lendített az idegenforgalmon. „Ilyenkor elég sok magyarországi csoport tér be az irodánkba, olyanok jönnek, akiket kimondottan a tárlatok vonzottak a városba” – mondta.
A kis bekecsalji települést, Mikházát a nyári Csűszínházi Fesztivál rázza fel. Ha a falu teljes közössége részt venne a gazdag és színes kulturális eseményeken, akkor is a vendégek aránya lényegesen nagyobb volna. Annak dacára, hogy Szélyes Ferenc és lelkes társai a mikháziaknak és térségbelieknek próbál kis színt vinni az életükbe, a pár száz lelkes helységet többnyire a marosvásárhelyi színházbarátok lepik el.
Balavásár öt települése közül Szentdemeter az, amelyik évi egy alkalommal a legtöbb látogatót vonzza. „Nagyboldogasszony Napján az elszármazottak egytől egyig hazalátogatnak katolikus templomuk búcsúünnepségére. Ez nem csak annak köszönhető, hogy néhány éve augusztus 15. munkaszüneti napnak számít, hanem főként annak, hogy az itteniek rendkívül vallásos emberek” – magyarázta portálunknak Sagyebó István polgármester. Azelőtt egy héttel a valamikori szász faluban, Szénaverősön pezsdül meg az élet. „A betelepített mócok és cigányok által lakott faluban ma már egyetlen német sem él. De az elszármazott szászok találkozójára az idén mintegy kétszázan jelentkeztek be” – újságolta az elöljáró.
Ehhez hasonló, de mégis egyedi képet fest a Maros és Hargita megye határán fekvő Bözödújfalu. A Ceauşescu által meghirdetett falurombolási program keretében negyed évszázaddal ezelőtt elárasztott – és jóformán nem létező – falu minden év augusztus első szombatjára várja vissza fiait. A sirató falnál szervezett falutalálkozó, melyet ökuménikus istentisztelet előz meg, minden esztendőben több száz egykori bözödújfalusi lakost vonz vissza.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!