Fotó: Tolokán-Király Katalin
Két közmunkázási akciót is szerveztek az elmúlt napokban Sóváradon, a legsürgősebb munkákban a lakosság segítségét is kérték.
2016. július 19., 18:372016. július 19., 18:37
Elsőként annál az ingatlannál dolgoztak, amelyet idén vásárolt meg az önkormányzat egy falumúzeum létrehozása céljából. A parasztház mellett a portán egy nyári konyha kis épülete és egy csűr is van. Első lépésben ezek tetőzetén forgatták meg a cserepeket, de az udvart, kertet is kitakarították. Kivágták a fölösleges növényzetet, megmetszették a szőlőt, aztán a polgármesteri hivatal alkalmazottai a házat is kimeszelték, kitakarították. Már építik az új kerítést, így elkezdődhet az épületek berendezése azokból a tárgyakból, amelyet a helyi kulturális egyesület gyűjtött össze a településen – tudtuk meg Tolokán-Király Katalintól, a községháza munkatársától. A leendő falumúzeum körüli munkálatokban szinte félszáz helyi vette ki a részét, köztük az ifjúsági kör tagjai is.
Kevesebben, de szinte ugyanazok a személyek a múlt hétvégén a futballpálya öltözőjének tetőzetén is cserépforgatást végeztek. A munkálatban az önkormányzat által vásárolt traktornak is nagy hasznát vették.
Tolokán-Király Katalin elmondta, nagyon örülnek, hogy ismét közmunkára tudták hívni a helyieket. A közösen végzett munkának egyébként nagy hagyománya volt valamikor Sóváradon, de az utóbbi évtizedekben szinte kihalt ez a közszellem, ezért is siker, hogy a megszólításra ennyien válaszoltak és a fiatalok is bekapcsolódtak. A községházának várhatóan a jövőben is lesznek olyan projektjei, amelyekben szükség lesz a lakosság önkéntes munkájára.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
szóljon hozzá!