Csaknem kétszáz HIV-fertőzött személyt tartanak nyilván Maros megyében. Nagy részük születésükkor betegedett meg 1988–90 között orvosi műhibák következtében – hangzott el a hét elején Marosvásárhelyen tartott Kezeltesd magad! Örülj az életnek! címet viselő konferencián.
2012. november 13., 17:142012. november 13., 17:14
2012. november 13., 17:202012. november 13., 17:20
A HIV-fertőzöttek és AIDS-betegek Érdekvédelmi Szervezeteinek Egyesületének szervezésében került sor Marosvásárhelyen a Kezeltesd magad! Örülj az életnek! című konferenciára, amelynek keretében szakemberek, önkormányzatok és egyesületek képviselői, illetve érintettek osztották meg egymással negatív, esetleg pozitív tapasztalataikat.
A kórházak voltak a gócpontok
„1988–1990 között nagyon sok újszülöttet megfertőztek a romániai kórházakban. A kormány a mai napig nem hajlandó elismerni, hogy ez megtörtént. Ők most érték el azt az életkort, amikor lázadnak, és ezért fontos tudatosítanunk bennük, hogy nem hanyagolhatják el a kezelést, mivel az életük múlhat rajta” – fogalmazott Veress Mária, a Benone Egyesület vezetője. Mint mondta, Maros megyében közel kétszáz HIV-fertőzöttet, illetve AIDS-beteget tartanak nyilván, közülük 175-en orvosi műhiba miatt kapták el a fertőzést. „Számukra a legnehezebb megtanulni együtt élni a betegséggel, annak velejáróival. Elfogadni sosem fogják” – tette hozzá.
A fertőzött nő egészséges gyereket szülhet
Carmen Chiriac, a marosvásárhelyi 1-es Számú Fertőző-betegségek Klinikájának vezetője elmondta, tavaly tizennyolc, míg idén húsz újabb fertőzéses esetet regisztráltak. „A pácienseink főként fiatalok, akik születésükkor kapták el a betegséget. Az évek során megtanultak együtt élni vele, tanultak, dolgoznak. Van, aki családot alapított, gyereke lett” – fogalmazott a szakember. Hozzátette, egy HIV-fertőzött nőnek is lehet teljesen egészséges gyereke, ha betart bizonyos alapszabályokat: immunszupresszánst kell szednie, folyamatosan kell járjon ellenőrzésre. „A gyerek csakis császármetszéssel jöhet a világra. Fontos, hogy a csecsemőt ne szoptassa az édesanya, mivel átadhatja a fertőzést. A születést követő hat hétben a kisdedet különböző kezeléseknek vetik alá, majd ezt követően elhagyhatja a kórházat” – magyarázta a szakorvos.
Egyre több fertőzött a drogfogyasztók körében
A bukaresti Victor Babeş Kórház szakorvosa, Ionuţ Popa elmondta, Marosvásárhely és a főváros között az a különbség, hogy ott az utóbbi időben egyre többen fertőződnek meg injekciós-tűk használatától. „A drogfogyasztók esetében ez nagyon gyakori. A fertőzöttekkel nehéz megértetni, hogy ez a betegség nem tüdőgyulladás, amit két hetes antibiotikumos kezeléssel meg lehet gyógyítani, hanem egy olyan kór, amely miatt az életben maradásért minden nap gyógyszert kell szedniük. Életük végéig” – fogalmazott. A Mellettetek (Alături de Voi) Alapítvány Maros megyei fiókjának vezetője, Carmen Ciulea elmondta, szervezetük képzéseket szervez a HIV-fertőzött fiataloknak, hogy könnyebb legyen a beilleszkedésük a társadalomba.
A törvény kötelez...
Az önkormányzatok képviselői, akik a nézők soraiban foglaltak helyet a törvények betűivel takaróztak, amikor megkérte őket a moderátor, hogy szóljanak hozzá a témához. Biztosították az egybegyűlteket, hogy a megyei, illetve a városi önkormányzat mindent megtesz, amit a jogszabályok előírnak: a megyei tanács pályázatokat ír ki a hátrányos helyzetű személyekkel foglalkozó alapítványok, egyesületek számára, míg a marosvásárhelyi önkormányzat személyi asszisztenst, vagy havi járandóságot biztosít azoknak, akik erre jogosultak és igénylik.
Székely István, a marosvásárhelyi hajléktalanszálló vezetője elmondta, az intézményben tanácsadást is biztosítanak a lakóknak. „Egyre több ilyen eset van. Jelenleg két HIV-fertőzött személy lakik nálunk, akiket kitaszítottak, így családjaik helyett mi lettünk a családjuk” – tette hozzá.
Ki kell játszani a rendszert
Míg a 2000-es évek elején jelentős késéssel jutott el a gyógyszer a HIV-fertőzöttekhez, addig manapság már csak egy-két napig kell várniuk a betegeknek a készítményekre. „Ezeket azok sem vásárolhatnák meg, akiknek lenne rá pénzük, mivel csakis a kórházi gyógyszertárakban lehet beszerezni. Kezeléstől függően egy havi adag 500–2000 euróba kerül” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Veress Mária. Hozzátette, ki kell „játszaniuk” a rendszert úgy, hogy egy-két nappal hamarabb jelentkeznek az orvosnál, aki felírja a gyógyszereket, így megspórolhatnak néhány napot, ha esetleg késne a következő adag.
Felelőtlen szex
Az UNOPA adatai szerint Romániában 11 189 HIV-fertőzöttet tartottak nyilván 2012. június 30-án, miközben Maros megyében 195-öt. Az év első hat hónapjában országszerte 313 újabb megbetegedést jegyeztek: 48 százalékban heteroszexuális közösülés, 31 százalékban intravénás kábítószer fogyasztása, 12 százalékban pedig homoszexuális közösülés következtében kapták el a betegséget.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!