Negyven havadi személy jutott szeretetcsomaghoz a helyi református egyház jóvoltából pénteken.
2016. március 30., 11:372016. március 30., 11:37
Nagy Attila lelkipásztortól megtudtuk: 2009-ben ismerte meg a holland testvérgyülekezetet, ekkor született az a kezdeményezés, hogy a nyugatiak támogatásával karácsony és húsvét előtt szeretetcsomagokat osztogassanak a rászorulóknak. A holland testvérek három vándorperselyt működtetnek otthon, ebből egyiknek tartalma a havadiaknak jut szeretetszolgálatra, diakóniai célokra. Ez 400–600 eurót jelent alkalmanként, ezt fordítják a két ünnep előtt az egyházközségben csomagok készítésére. Alapélelmiszerekről van szó – egészítette ki a lelkész. Az adományokat nagypénteken vagy nagyszombaton juttatják ki a kedvezményezetteknek.
Azt, hogy ki jogosult erre a támogatásra, a hollandok döntik el. Létezik egy bizottság, amely Havaddal foglalkozik, ismerik a gyülekezetet, és időnként tárgyalnak a helyi lelkésszel és gondnokkal is. Egy nyolc pontból álló kritériumrendszert dolgoztak ki: leginkább 600 lej alatti jövedelemmel, nyugdíjjal rendelkező idősek, özvegyek kaphatnak támogatást, de a nem nyugdíjas, gyerekeit egyedül nevelő szülőket is támogatják. Nem jogosult az, akinek személygépkocsija, traktora van, még akkor sem, ha nincs bizonyítható jövedelme, vagy csak nagyon kevés. Ugyanakkor erkölcsös életet kell élnie, a dohányzás és italozás kizáró ok. Vannak idős házaspárok is, akik jogosultak, mivel jövedelmük kicsi, de kispórolják a szükségest, és adakoznak az egyháznak – sorolta a feltételeket a lelkész.
A havadiak mellett a nyárádszentsimoni leánygyülekezetből egy személy kap ajándékot, Nagyadorjánban viszont az oda fordítható 150 euró körüli pénzadományt általában a helyi fiatalok támogatására költik, néha pedig a gyülekezet költségeire is.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!