Érdemes ezen a héten kerékpárral munkába menni Marosvásárhelyen

•  Fotó: ifj. Farkas Antal

Fotó: ifj. Farkas Antal

A héten folytatódik a munkába kerékpárral tekerők „megvendégelése” Marosvásárhelyen,
amelyet a Marosszéki Közösségi Alapítvány és a Pro Biciclo Urbo Egyesület kezdeményezett.

Simon Virág

2016. szeptember 05., 13:402016. szeptember 05., 13:40

A szervezők kávéval, kiflivel és édességgel fogadják azokat a kerékpárosokat, akik reggelente a munkahelyükre tekernek. Különböző útkereszteződésekben hívják meg azokat a bicikliseket, akik éppen arra haladnak egy jó meleg kávéra, friss sütire és édességre.

A kezdeményezők jól tudják, hogy az egyre hűvösebb szeptemberi reggeleken kerékpározás közben, a munkahelyükre sietve nagyon sokan gondolnak a jó meleg kávé illatára és a finom sütikre. Ezért kezdeményezték az egy hétig tartó akciót, amelynek első napján, pénteken a vártnál többen, csaknem hatvanan álltak meg reggelizni és beszélgetni.

Gál Sándor főszervező szerint a kerékpárosoknak nemcsak egy kis reggelit ajánlanak, ugyanis amíg ők falatoznak, szakértőik átnézik biciklijük műszaki állapotát, és egy kérdőívet is kitölthetnek, amely a kerékpáros szokásaikról szól, s az útvonalakról, amelyeket használnak. Kedden a volt Hosszú utca és a volt Gecse Dániel utca találkozásánál várják a két keréken közlekedőket. Szerdán a volt November 7 negyedben, a Szentgyörgy téren állhatnak meg a kerékpározók egy forró kávét kortyolgatni, míg csütörtökön a Dózsa György út és a Hosszú utca találkozásánál kínálják meg őket egy ízletes reggelivel. Az akció utolsó napján, csütörtökön a Kossuth utca és a Mátyás király tér találkozásánál lehet a kerékpárok műszaki állapotát felméretni.

A kerékpárosok következő figyelemfelkeltő akciója a szeptember 18-án, vasárnap megszervezendő Critical Mass felvonulás lesz, amely idén is csatlakozik a szeptember 16. és 22. közötti Európai Mobilitási Héthez. A 2016-os kampány az Intelligens és fenntartható mobilitás – befektetés Európáért címet viseli, szlogenje: Észszerű mobilitás. Hatékony gazdaság.

Az idei kerékpáros felvonulás újdonsága, hogy a 18 órakor kezdődő akción csak 14 évnél nagyobb gyerekek és felnőttek vehetnek részt, a kisebbeknek külön felvonulást szerveznek 17 órától.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával