Maros Megye Tanácsa megszavazta azt a partnerségi együttműködési határozattervezetet Szeben megyével, amelynek segítségével megvalósítják a 106-os számú megyei út felújítását Szentágota és Segesvár között. A projekt értéke 27 millió euró.
2016. augusztus 02., 19:092016. augusztus 02., 19:09
Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke szerint úgy szeretnék, hogy a két megye által közösen végzendő munkálatra a pénzt a 2014-2020-as Regionális Operációs Program 6-os, prioritásként kezelt tengelye finanszírozza. Maros Megye Tanácsának határozata alapján a partnerségi program vezetője a szebeni tanács, hiszen a közös Maros – Szeben megyei útszakaszból a hosszabbik rész (21,77 kilométer) Szeben megye területén van, míg Maros megyére 15,53 kilométer marad. A partnerségi együttműködési szerződésben Maros megye kötelezi magát, hogy az ő területén levő munkálatokból az önrészt, 2 százalékot kifizessen, továbbá, hogy ellenőrizze a munkálatok menetét a megyében levő szakaszon.
A projekt teljes értéke 120 008 217,24 lej (áfával együtt), a szebeni rész áfástól 67 024 589,33 lej, ez a teljes projekt értékének 55,85 százaléka. Maros megyére a költségek 44,15 százaléka jut, ami 52 983 627,91 lej. A vissza nem térítendő rész értéke áfástól együtt 117 608 052,89 lejre rúg. Péter Ferenc azt is elmondta, hogy a beruházás tervezetének leadása 2016. november 16.
Ezelőtt hét évvel, 2009. február 10-én hasonló együttműködési szerződést írt alá a két megye egy másik megyei út, a 142 C jelzésű felújítására. Erre ugyancsak a Regionális Operációs Program 2-es, prioritásként kezelt tengelye finanszírozásával került sor. A kivitelezési időre 40 hónapot állapítottak meg, a szerződés aláírásától számítva. Akkor a Maros Megyei Tanács elnöke Lokodi Edit Emőke volt. A 23,089 millió lejes (ebből 18,28 millió lej a vissza nem térítendő rész) projekt keretében 20,5 kilométeres útszakaszt kellett (volna) felújítani. A projekt készítői akkor úgy számoltak, hogy a 142 C jelzésű megyei utat a 14-es, Segesvár – Nagyszeben közötti országúttal összekötő felújított megyei útszakasz 15 százalékkal fogja növelni a személy- és áruforgalmat az övezetben.
Tulajdonképpen a megyei út Kóródszentmártontól Erzsébetvárosig terjedő mintegy 34 kilométeres szakaszáról volt szó. Maros megye teljesítette a rá eső rész felújítását, leaszfaltozták az utat a megyehatárig. Csakhogy. Csatófalva Szeben megyei határától a szebenieknek kellett volna felújítani kevesebb mint tíz kilométert, de ők ezt a szerződésbe foglalt kötelezettségüket nem tartották be. A megyehatártól Erzsébetvárosig ugyanolyan rossz állapotban van az út, mint 2009 előtt.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
Borzalmas részletek derültek ki a Mezőméhesen történt gyilkosság ügyében: a rendőrség által körözött Emil Gânj nemcsak egy korábbi gyilkosságért ült már, hanem 2008-ban egy kiskorúval elkövetett szexuális bűncselekmény miatt is elítélték.
Ezer autó parkol egy átlagos nyári hétvégén a marosvásárhelyi Somostetőn, néha egymás hegyén-hátán. Eddig ingyenes volt az állomásozás, most egy részen fizetni kell. Autóbuszjárat is van, de nem mindenki elégedett a programmal.
Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
szóljon hozzá!