Emlékmentés Backamadarason

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Nagytakarítási akciót szerveztek a backamadarasi temetőben. A kedvező időjárásnak köszönhetően szép számban voltak jelen a helybéliek.

Gligor Róbert László

2016. április 05., 12:272016. április 05., 12:27

A temető tavaszi nagytakarítását már az év elején tervbe vette a presbitérium, ennek időpontjául április első hétvégéjét tűzte ki – mondta el bevezetőként Koncz László Ferenc református lelkész.

Hétvégén zúgott a láncfűrész, irtották a sövényt, a vadhajtásokat. Mások a sírokról leszedett száraz koszorúkat, a tavalyi kaszálásból ottmaradt szénát, a levágott ágakat égették el, vagy a földre dőlt, illetve elsüllyedt sírköveket próbálták kiemelni. A lelkész hozzátette: évente egyszer rendeznek nagytakarítást immár hat éve, ezt előre meghirdetik. Ilyenkor a presbitérium is kivonul teljes létszámban, de segítenek a nők, gyerekek is, az emberek közügynek tekintik, hiszen mindenkinek vannak itt ősei. Tervezik, hogy további szemétgyűjtő és -égető területeket jelölnek ki, ugyanakkor havonta egy-egy személy végigjárja majd a temetőt, a megszáradt virágokat, koszorúkat, szemetet összegyűjti, megsemmisíti. Most az önkormányzat is melléjük állt, a bokorvágóval látványos munkát végeztek olyan helyeken, ahol kézi erővel kevésbé hatékonyan lehet dolgozni.

A temető hátsó sarkában néhány sírkő fekszik. Turbák Zoltán polgármester és Szőcs Antal gondnok mutatja ezeket: traktorral szállították ide. Az az elképzelésük, hogy betontalapzatba állítanák és egy kis „sírkőtemetőt” hoznának létre. Keresik ennek a megfelelő helyet, mert a kiszemelt területet elvetették, ugyanis ott parkolnak vagy ott fordulnak meg a kisautókkal érkezők.

Koncz László tiszteletes is fontosnak tartja, hogy a földbe süllyedő sírköveket kiemeljék, megmentsék, és mintegy „bemutatkozóként” felállítsák. Azokat a köveket, amelyeket már hátraszállítottak, ott szeretnék felállítani, de még számos kidőlt kő van a temetőben, ezeket is kiemelnék és beszállítva, az út mellett sorban felállítanák.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés