Első alkalommal tartottak csütörtökön Göcsön munkaerőbörzét, a Nyárádmentén szervezett európai támogatással létrejött felnőttképzési projekt záróeseményeként.
2015. szeptember 24., 19:562015. szeptember 24., 19:56
Az Európai Szociális Alap révén nyert támogatást Ákosfalva polgármesteri hivatala felnőttképzési programra, amelyet a marosvásárhelyi Tabula Egyesülettel közösen valósított meg. A tavaly indított projekt célja a vidéki lakosság foglalkoztatási képességének javítása információs és tudatosítási programok, szakmai képzések révén, illetve segítségnyújtás a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben vagy saját vállalkozás alapításában. A projekt záróeseményeként szerveztek csütörtökön börzét Göcsön a helyi munkaadók és álláskeresők számára.
Ákosfalva község területéről tíz cég kínált munkalehetőséget. Kocsis Róbert, a projekt önkormányzati képviselője, Tóth Zsuzsanna, a célcsoportokért felelős munkatárs és László Irma kommunikációs felelő lapunknak elmondták: 270 személy számára hirdettek képzési lehetőséget két idegennyelv és tizenegy szakma területén. Megvolt a kellő számú résztvevő is, bár ez rengeteg munkájukba került kezdetben, hiszen vidéken az információ is nehezebben áramlik, és az embereket is nehéz meggyőzni, hogy ha nem is rögtön, de szakképesítéssel előbb-utóbb munkához jutnak. Az előírt számokat túlteljesítve 219 személy fejezte be a képzést és kapott Európában elismert oklevelet és 500 lejes támogatást.
A résztvevők zöme 16 és 62 év közötti, de volt közöttük nyugdíjas is. A projekt előírása szerint legalább huszonöt személyt kell álláshoz segíteni, ennek a számnak felét már eddig teljesítették, de itt is túlteljesítésre számítanak. A másfél millió lej értékű projektből az önkormányzat két százalékos önrészt biztosított, a tevékenységek a jövő héten zárulnak, hátravan még a költségek visszatérítése, illetve egy három éves megfigyelési időszak is következik – tudtuk meg a szervezőktől, akik Osváth Csaba polgármesterrel együtt azt tartják fontosnak, hogy egyes projektektől eltérően itt főleg nem szervezésre, eszközökre fordították a pénzt, hanem képzésre, azaz a helyi, nyárádmenti emberekbe fektettek be.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!