Elballagtak a nyárádszeredai gimnázium végzősei is

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A nyárádszeredai Bocskai István Gimnázium végzősei számára is elérkezett a búcsúzás ideje pénteken.

Gligor Róbert László

2015. május 30., 10:502015. május 30., 10:50

2015. május 30., 13:222015. május 30., 13:22

Reggel templomi istentiszteleten vettek részt a maturandusok, majd az utolsó osztályfőnöki órára került sor, mielőtt megszólalt az utolsó csengőszó és a Gaudeamus dallamaira négy osztály közel száz diákja ballagott ki az Alma Mater falai közül. Baki Erika, Lovász Zsuzsánna, Csíki Judit és Iszlai Mónika diákjai Nyárádremetétől Ákosfalváig, Jobbágytelkétől Gegesig az egész Nyárádmentéről érkeztek évekkel ezelőtt tanulni a kisvárosba, de a ballagók között egy nagysármási is volt.

Oltyán Csaba igazgató szerint ezek a diákok esélyt kaptak ebben az iskolában, hogy magyarként, értékeikben megerősödve tapasztalatokat szerezhessenek az életben, míg a tanárok és szülők erőt adtak a fiataloknak, hogy ne gyökértelenül éljék majd 21. századi modern rabszolga életüket valahol Európában. Az intézményvezető elismerte: tanárként nehéz, de örömteli munka volt a ballagó diákokat idáig eljuttatni.
A szülői bizottság nevében Kovács Ferenc szólalt fel: ha az elvetett mag néhány ember szívében kicsírázik, már nem volt hiábavaló az itt eltöltött néhány év, és az itt kapott segítséggel elindulhatnak a maturandusok megvalósítani álmaikat. Csüdör Imre plébános pedig arra hívta fel a végzősök figyelmét, hogy mindannyiukra szüksége van a mai magyar társadalomnak, szükség van a hinni tudókra, a meggyőződésből cselekvőkre, az egyenes, tiszta tekintetű emberekre.

A 11. osztályosok búcsút vettek a végzősöktől, akik a maguk módján köszöntek el az iskolától és diáktársaiktól, megvallva, hogy most mindenikük szabad, de igazából egyikük sem boldog. A 12. osztályosok átadták az utánuk következő évfolyamnak a folytonosságot jelképező sulykot a ballagók neveivel, majd új hagyományt teremtve átadták az iskola szellemiségét jelképező Bocskai-zászlót is. A tanárok díjazták a különböző tantárgyak területén kiemelkedő tanulókat, míg Kovács Ferenc Szilveszter, az évfolyam- és iskolaelső végzős tanuló ösztöndíjat kapott az iskola részéről. Hat vállalkozó felajánlásából létrehozták a Csíki Sándor Emlékdíjat is, amelyet tíz iskolai élsportoló közül Nagy Keresztesi Kristóf kapott meg, míg a többiek emlékplakettet vehettek át.

Az ünnepség végén a hagyomány szerint a végzős osztályok különböző színű léggömböket engedtek a magasba: a piros a szeretetet, bátorságot, összetartozást, a fehér a tisztaságot, a kék a hűséget, bölcsességet, a zöld a reményt jelképezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés