Egyház az egészségügyben

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Lakatos Gabriella hosszú és kacskaringós életutat járt be, míg 1997-ben Csiha Kálmán az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke Marosvásárhely összes klinikai osztályának kórházlelkészévé nevezte ki. Három év múlva egyházi és minisztériumi szinten is hivatalossá vált a kórházlelkészi állás, de amint az a beszélgetésből is kiderül: a sok pozitív változás ellenére, még mindig harcot kell vívnia az elfogadásért.

Vass Gyopár

2015. január 14., 13:452015. január 14., 13:45

Orvostanárok gyerekeként először az orvosi pálya választása, majd a pszichológia felé való fordulás lehetősége merült fel, de a gondviselés útja végül a teológia felé terelte Lakatos Gabriellát. Tizenhét évvel ezelőtt az egészségügyben lehetőség nyílt lelkipásztorok alkalmazására, így nevezte ki Gabriellát Csiha Kálmán püspök a város összes klinikai osztályának lelkészévé, aki jelenleg „csak” a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház és a felnőtt onkológiai klinika lelkipásztora.

„A szükség nyitott ajtót erre a szolgálatra, és a mai napig tapasztalom, mennyire fontos, hogy valaki a betegek oldalán lépjen be az egészségügyi rendszerbe” – fogalmazott. Az első évek felemlegetése során kiderült: sem az egyház, sem az egészségügy nem volt tisztában azzal, hogy mi a kórházlelkész feladata. Ennek megértésében nagy szerepe volt egy 1998-ban szervezett kórházlelkészi konferenciának, ahol rájött: ahhoz, hogy a munkáját jól végezhesse, be kell épülnie a gyógyító szakemberek csapatába. Ez a mai napig nehézségeket okoz, hiszen a személyzet sem mindig megértő, nem ismeri el munkája fontosságát. Megtörtént például, hogy krízishelyzetben értesítették, szükség lenne a segítségére, de egyáltalán vagy csak nagyon felületesen tájékoztatták az esetről. Ideális esetben viszont az orvosoknak, nővéreknek folyamatosan értesíteniük kellene a lelkészeket, hogy ki igényli a szolgálatukat vagy hol van krízishelyzet, ez azonban egyelőre nagyon ritkán történik meg.

„Mivel a kórházlelkész szolgálata során nagyon egyedül van, jónak láttam, hogy olyan fiatalokat, akik elindultak a hit útján, bevonjak ebbe a munkába“ – mondja a lelkipásztor, akinek már ötödik éve (nagyrészt) orvostanhallgató önkéntesek segítenek. Ezeknek a fiataloknak egyrészt nagy szerepük van hol a tanulószobákban, hol az ebédlőkben tartott bibliaórákra való hivogatásban, de a szobaáhitatok során (amikor a kórtermekben tartanak rövid áhitatot) igény esetén biztosítják az imádság, az ige és a hozzá fűzött gondolatok románra való fordítását, majd a húszperces áhitat végén szétoszlanak a kórteremben és mindenki egy-egy beteggel beszélget.

A teljes írás a Vásárhelyi Hírlap 2015 január 14-én, szerdán megjelent lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés