Az Európa Kulturális Fővárosa pályázathoz szükséges egyesület létrehozásáról is döntöttek a keddi marosvásárhelyi képviselő-testületi ülésen.
2015. augusztus 26., 19:352015. augusztus 26., 19:35
A városnak ez immár a harmadik e célból hozott határozata, ezzel csatlakozott a megyei tanácshoz, amelynek tagjai idén júliusban elfogadták, hogy alapítói lesznek az egyesületnek. A két közintézmény mellett a szovátai és a segesvári polgármesteri hivatal is csatlakozott a kezdeményezéshez. A kedden elfogadott határozatban szerepel, hogy a város 100 ezer lejjel járul hozzá az egyesület költségeihez, és idén 6,1 millió lejt költ kulturális rendezvényekre.
A pályázat és az egyesület létrehozása kapcsán a Maros Megyei Múzeum igazgatója, Soós Zoltán önkormányzati tanácsos így nyilatkozott: „szilárd meggyőződésem, hogy városunk olyan értékeket tud felmutatni, amelyek európai szinten elismertek. Minden tudásunkra szükségünk lesz a pályázat összeállításánál, hiszen máris késésben vagyunk. A címre pályázó, így velünk rivalizáló városok – például Kolozsvár, Sepsiszentgyörgy, Brassó, Jászvásár, Temesvár, Craiova – már korábban elkezdték a felkészülést, így lépéselőnyben vannak velünk szemben. A nehézségek ellenére meggyőződésem, hogy a térségnek is sokat hoz majd a részvétel a versenyben, ezért üdvözöljük Segesvár és Szováta csatlakozását a kezdeményezéshez. Marosvásárhelynek változásra, új lendületre, európai szellemiségre van szüksége. A változást nem a múltba fordulva, hanem a jövőbe tekintve kell együtt elérnünk. Az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázása esély arra, hogy határozott lépéseket tegyünk Marosvásárhely európaivá válása érdekében.”
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
szóljon hozzá!