Fotó: Boda L. Gergely
A Gecse és Bolyai utcák javítása során nem szedik ki a Bernády György idejéből származó tűzcsapokat, nyilatkozta Csegzi Sándor. Marosvásárhely polgármesterének tanácsadója azonban úgy véli, együttgondolkodásra van szükség a további sorsukról.
2015. augusztus 27., 21:122015. augusztus 27., 21:12
Amint arra olvasónknak köszönhetően az elmúlt napokban felhívtuk a figyelmet, a Tudor lakótelep és a kórháznegyed között zajló útfelújítások során sérülhetnek a város huszadik század elejéről fennmaradt tárgyi emlékei. Félő, hogy a Bolyai és a Gecse utcákban fennmaradt két tűzcsapnak az útfelújítási munkálatok, a munkások esetleges figyelmetlensége, az ócskavasgyűjtők szemfülessége vagy a helyi városvezetés, illetve az ügyben illetékes intézmények közömbössége miatt nyoma vész.
Múltkori beszélgetésünk során Csegzi Sándor volt alpolgármester megígérte, utánanéz annak, hogy milyen sors vár a két tűzcsapra. A fejleményekről szólva elmondta: a tűzcsapok a helyükön maradnak . Ugyanakkor hozzátette, akiket komolyan érdekel a tűzcsapok sorsa, közösen asztalhoz kellene ülniük, és megvitatniuk a további sorsukat.
„Az Aquaserv vízszolgáltató vállalatnak muszáj biztosítania a tűzoltáshoz szükséges körülményeket. A tűzoltóknak is kell tudniuk, hogy adott esetben hova csatlakoztassák tömlőiket. Így érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy az évszázados, szecessziós stílusban készült míves darabokat valamilyen talapzatra kéne állítani, lepucolni őket. Legyen ez egy civil kezdeményezés” – fogalmazott a volt alpolgármester, hozzátéve, hogy ebben az önkormányzat partner lenne. Csegzi ugyanakkor azon a véleményen van, hogy érdemes a még meglévő darabokat eredeti helyükről kiszedni, és a főtér környékén felállítani.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
szóljon hozzá!