
Halálos kimenetelű baleset történt pénteken délben Segesvár határában, az E 60-as nemzetközi út Brassó felé vezető szakaszán. Hét személy könnyebb vagy súlyosabb sérüléseket szenvedett.
2015. augusztus 02., 13:442015. augusztus 02., 13:44
2015. augusztus 02., 15:452015. augusztus 02., 15:45
A péntek délelőtt leesett kis mennyiségű eső csúszóssá tette az aszfaltot. Feltételezések szerint ez, valamint az időjárási viszonyokhoz nem alakított haladási sebesség okozta azt a tragikus balestet, ami két jármű ütközésekor következett be 12 óra előtt negyven perccel. Egy silót szállító ciszterna ütközött össze egy minifurgonnal, amelyben nyolc személy – négy felnőtt és négy gyerek – tartózkodott. A kamionsofőr karcolás nélkül úszta meg a balesetet, de amint a vészhelyzeti felügyelőség szóvivője, Mihai Gagyi alhadnagy elmondta, a kisebbik autó felnőtt utasai közül egy nő elhunyt, ketten súlyosan, egy személy pedig könnyebben sérült. Szerencsére a gyerekek különösebb sérülések nélkül vészelték át az ütközést.
A helyszínre két mentőautó, egy tűzoltó esetkocsi, egy sürgősségi rohammentő érkezett ki, s mentőhelikoptert is hívtak a súlyos sérültek mentésére. Szemtanúk meg nem erősített nyilatkozatai szerint a kisebbik kocsiban egy család – nagyszülők, szülők, unokák – tartózkodott. Feltételezések szerint a balesetet az okozta, hogy a kisebbik jármű túl nagy sebességgel hajtott be a kanyarba a síkos úton, emiatt csúszott meg s ütközött a tartálykocsival.
Az E60-ason egy órán keresztül szünetelt a forgalom a Fehéregyháza–Héjjasfalva közötti szakaszon.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!