Egészségügyi kártya: kötelező, de mégsem

Egy nappal az életbe lépést megelőzően ismét elhalasztották az elektronikus egészségügyi kártyák használatának kötelezővé tételét. Maros megyében is még több ezer kártya vár gazdára.

Vass Gyopár

2015. augusztus 04., 14:332015. augusztus 04., 14:33

Ugyan a kötelező kártyahasználat egy korábbi halasztást követően augusztus elsejétől lépett volna érvénybe, múlt hét végén az egészségbiztosítási pénztár elnöke szeptembertől helyezte kilátásba a kötelező kártyahasználatot. Az ügyben ez a soron következő hatodik halasztás.

A Maros Megyei Egészségbiztosítási Pénztár szerződéskötésekért felelős igazgatójától megtudtuk: a postások 18 300 kézbesítetlen kártyát vittek vissza az intézmény székhelyére, és ezek közül jelenleg mintegy 6000 kártya továbbra is ott található. Továbbá múlt héten érkezett meg az az 1836 duplikátum, amelyeket tulajdonosaik azért igényeltek, mert az előző eszközt elveszítették vagy megrongálódott. Ezenkívül vannak olyan kártyák, amelyeket még nem nyomtattak ki, mutatott rá Rodica Biro, hozzátéve, hogy sokan ebbe a csoportba tartoznak azok közül, akik az idén töltötték be 18. életévüket. Az illetékes szakigazgató arról is beszámolt, hogy további 750 olyan kártya található a székhelyükön, melyeknek tulajdonosai a belügyminisztérium vagy a védelmi minisztérium nyugdíjas vagy aktív alkalmazottai. „Ezen okok miatt halasztották el a kötelező kártyahasználatot. Továbbra is az érvényben levő intézkedések szerint folyik az ellátás” – magyarázta Biro.

„Kötelező, de mivel nem működik a rendszer, azt mondták, hogy nem kötelező” – mutatott rá az ellentmondásos helyzetre Fekete András, a háziorvosokat tömörítő országos szövetség Maros megyei alelnöke. Hozzátette: mindenképp a dolog törvényes oldaláról is érdemes rávilágítani a problémára, hiszen ők aláírtak egy szerződést, és a törvény is kimondja, hogy május elsejétől kötelező az egészségügyi kártyák használata. A halasztásról szóló bejelentés pedig csak szóban hangzott el, arról semmilyen hivatalos átiratot, rendeletet nem kaptak. A háziorvos elmondta, azokat is ellátják, akiknek csak a kártyát helyettesítő bizonylatuk van, a nem biztosítottakat pedig, ahogy eddig is, a sürgősségi rendszerben kezelik.

Míg a betegek viszonylag könnyen alkalmazkodtak az új szabályokhoz, addig az informatikai hálózat  igencsak sántít. „Semmi nagy változás nem történt, a törvényhozók és az egészségbiztosítási pénztár védekezik, hogy sokan nem kapták kézhez kártyáikat, ezzel indokolva meg a határidő kitolását. Mindeközben a hálózat nagyon nehézkesen működik, például a  szerverek nem elég hatékonyak az országos egészségügy informatikai lefedéséhez. Azzal védekeznek, hogy sokan nem vették ki kártyáikat, de a valóság az, hogy ezt az nem tette meg, akinek eddig nem volt szüksége rá” – mutatott rá a Fekete András.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés