
Fotó: Boda L. Gergely
Óra közben esett le a mennyezetről a vakolat a koronkai Tholdalagi Mihály Általános Iskola egyik osztályában. A tanteremben tartózkodó hatodik osztályos gyerekek közül ketten megsérültek. Mivel az épületet nemrég újították fel, az igazgató nem tudja, mi okozhatta a vakolat lehullását.
2014. február 13., 17:532014. február 13., 17:53
2014. február 13., 18:082014. február 13., 18:08
Csütörtökön délelőtt 11 és 12 óra között a koronkai hatodikosok éppen órán voltak, amikor a terem közepére hullott a mennyezeti vakolat. Fülöp Rezső iskolaigazgatótól megtudtuk: „Az elmúlt félév végén tartottunk földrengés szimulációt, amelynek során a gyerekek megtanulták a védekezési lehetőségeket. Ezt ültethették most gyakorlatba, ugyanis példás hozzáállást tanúsítottak. Két gyerek sérült meg könnyebben. Az egyik a pánik miatt fejfájásra panaszkodott, de az orvosi vizsgálat után kiderült, nincs semmi gond. A másik gyereknek a feje sérült meg kissé, neki sem lett komoly baja” – mondta az intézményvezető.
Az iskola egy régi épületben működik, de nemrég teljesen rendbe tették, új a padlózat, hőszigeteltek az ablakok, a falai is frissen meszeltek. Fülöp Rezső három éve áll az iskola élén, tudomása szerint 2010-ben történt a felújítás. „Egy teljesen felújított épületről van szó, nem tudom elképzelni, mi lehetett a gond. A gyerekek épsége érdekében hívtam a 112-es telefonszámot. A mentősök és a rendőrség munkatársai is kiszálltak, akik majd kivizsgálják az ügyet” – mondta az igazgató.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!